2010. december 27., hétfő

Karácsonyi családos memóriajátékok

Ha az ünnepek alatt felgyűlt ajándékokat megunta a gyereked, vagy megelégelte a vendégeskedést, adok egy pár ötletet, mit is játszhatnátok.
Az alábbi játékok nagyon jól fejlesztik csemeténk megfigyelőképességét és vizuális memóriáját. A gyerekkel figyeltessünk meg egy adott tárgyat, aminek a tulajdonságait a tárgytól elfordulva kell „visszamondania”. Úgy az érdekes, ha anya, apa is beszáll a játékba, és felváltva figyelnek meg dolgokat a kis játékossal.

Ø Hány meg nem bontott szaloncukor van a fán?

Ø Sorold fel az alsó [felső, egy meghatározott] ágon levő díszeket!

Ø Mondd csak meg, hány [piros, zöld, kék, sárga, stb.] színű gömb van a karácsonyfán!

Ø Süteménnyel is játszható. Megkérjük, nézze jól meg a süteményes tálat, hány darab tészta van rajta. Fordítson hátat neki, vagy takarjuk le a tálat, s mondja meg a darabszámot. Ez a játék variálható úgy is, hogy  a tésztafélék számát kérjük számon (hány szelet kalács, hány darab linzer-koszorú, hány aranygaluska vagy négerkocka van a tálon), s még úgy is (az ünnepek vége felé), hogy hány egész szelet kalács van rajta, hány megkezdett.

Ø Még úgyis fejleszthetjük a gyermek (és saját) megfigyelőképességünket, hogy asztalra kitett tárgyakat  takarunk le. Mindig annyi darab, könnyen megjegyezhető tárggyal (ceruza, fésű, könyv, labda, stb.) indítsunk, amennyi a gyerek életkora, s egyenként növeljük a megfigyelendő tárgyak számát, esetleg csökkenthetjük a megfigyelési időt. Ha már nagyon jól megy, akkor kérdezhetünk olyant is, hogy milyen színű, milyen nagy stb.

Variációk egy témára:
Ø A fenti memória-fejlesztő játékot úgy is lehet játszani, hogy a megfigyelt tárgyakat (vagy valamit a tárgyakon) elmozdítjuk. Például leveszünk egy szaloncukrot a fáról, elveszünk egy tésztát a tálból, míg a gyerek el van fordulva. A gyereknek észre kell vennie, mi változott meg.

Ø Apán, anyán, bárkin, aki bevonható a játékba, is meg lehet figyelni az előbb nagyobb, majd egyre apróbb változtatásokat. Ha a gyerek benn marad, míg átváltozunk (feltűzött/leengedett haj, pulóverváltás, csatt az apa hajában, majd karperec-, gyűrűcsere, kioldódott cipőfűző stb.), hívjuk fel a figyelmét arra, hogy a hallott hangok alapján is lehet találgatni, vajon mi fog megváltozni.

Mindezek a játéklehetőségek kiválóan fejlesztik a gyerek vizuális memóriáját, koncentráló és következtető készségét.

Szeretnél több kreatív tippet? A Kórházi játékok tárháza ingyenes füzetecskében olyan játékkiválasztási szempontokat találsz, amelyek nemcsak kórházi, de úti vagy esős időre való játékcsomag összeállításában is segítséget nyújt, változatos korú gyermekek számára. Töltsd ki most az űrlapot és máris megkapod a Kórházi játékok tárháza füzetecskét, benne a 19 tuti unaloműző játéktippel. Kattints ide a feliratkozáshoz!

2010. december 22., szerda

Környezetbarát takarítás

Már egy jó ideje azon gondolkodtam, hogy miként tudnám megoldani az aragáz (tűzhely) tisztítását úgy, hogy mindeközben minél kevesebbszer kelljen rászólnom a kicsikre, hogy nem szabad, ne fogd meg, ne szagold meg, MÉREG. Aztán valahogy beugrott egy vegyes emlék (Mamabeszélgetés emléke,olvasmányos emlék, s talán még facebook-os megosztás alapján), hogy itt van a jó öreg ecet és szódabikarbona. Hogy ez a kettő csodákat tesz. Kipróbáltam, s tényleg.

2010. december 21., kedd

Utazik a család (Mit vigyünk az útra?)

Globális felmelegedés, modern migráció stb, így ünnepek előtt sok család utazik egyik vagy másik nagyszülőhöz. Merthogy már nem egy településen laknak: az idős szülők Erdélyben, míg a fiatal család Honoluluban lakik. Na, jó ez egy kicsit éles sarkítás volt, de gondolom, tudod mire célzok. :)
Szóval szűkebb hazánkban utazhatunk kicsi kocsival (személygépkocsival), nagy kocsival, busszal, vonattal, teljes áron, féláron, ingyen, attól függően, hogy milyen variánst használunk. Állítólag repülővel is (mert nagyok vagyunk:) ), de azt még nem próbáltuk.
Mire figyelj:
  • gyerek autósülés: sok gyerek nem szereti, mert lekötve, szabadságában korlátozva érzi magát, netán tényleg nincs hozzá szokva ehhez a élményhez (mégis honnan legyen). De: utazás előtt pár nappal (min. 7-tel) jó meghordozni a csemetét egy kétszer max. 15 perces (de maximum 20 perces) kocsis sétára, mintegy szoktatásként,  ha bekötöd a csemetéd az ülésbe, mert így biztonságosabb, a te vagy a párod keze sem fárad el a tartásban, s ha már akkora nagy, hogy nem kell tartani, balesetet előzöl meg azzal, hogy nem engeded a kocsi belsejében, vezetés közben szabadon apró kezeket és lábakat (kedvencem a kukucs, miközben lefogják a szemed vagy az anyapa ölében akarok ülni kéziféken keresztül való csörtetés. :) Ez még akkor is gáz, ha szimpla 60-assal mész.)

  • ruházat: kint jó hideg, a kocsiban kellemes meleg (ha előtte járattad a motort). Nagyon jó a réteges öltöztetés, mert a kinti hidegtől véd a vastag ruha, s a meleg kocsiban kellő időben le is lehet venni a gyerekről. Ha addigra elaludt volna a gyerek, vegyétek lejjebb a fűtést, inkább öltsetek ti is kabátot, s örüljetek, hogy csendben haladhattok. :) A kertésznadrág, sínadrág, overall-szerű ruhák, mind nagyon praktikus viseletek, de ha hirtelen rátoktör az "anya pisilni kell", vagy pelust kell cserélni, jó ha csak egy sima nadrág van a gyereken. Nem beszélve arról, hogy balesetek is előfordulnak, s imádkozhatsz, míg a vizes, netán más csomagú nadrágot levájjod a csemetédről, aki, ha ügyes, belevaló, még cifrázza is közben. :) Mindezt az anyósülésen végezve.
  • játék: hát akkor most idefigyelj. Egyszerre Mindig Csak Egy Játékot Adj Oda A Gyereknek! Nagyon fontos, hogy ezt a szabályt betartsd, máskülönben túl hamar megunja a játékot, s az út hátralevő részét visítozással fogja tölteni. Nem kell sok játék, de jó ha kézügyben van a gyermek kedvenc játéka, meséskönyve, kocsija, babája, stb-je. Labdát nem ajánlom, hogy az utastérben, emberpalánta által elérhető távolságban vigyetek, mert balesetveszélyes. Nem, ablakot nem tör be, max. elveszítitek, ha le van húzva az ablak, de ha a sofőrt eltalálja... 
  • étel: kell. Legyen adagolható (darabonként is lehessen adni, ha nem álltok, s útközben kell etetni), ne lehessen nagyon maszatolni, sokat morzsálni evés közben (nem mindegy, hogy megérkezel, s a kocsiból két kismalac száll ki veled vagy csak egy pár foltos blúzos emberpalánta.) Keksz, pufuléc, pufarin (gyengébbek kedvéért: zizi:) ), darabokra vágott alma, pirított kenyérkockák, mind jó választás a menet közbeni etetéshez. Nagyobb pihenőnél lehet adni a kézzelfogható, kanállal adható ételeket is (szendvics, babaétel).
  • tisztálkodási szer: ez is kell. Vizes törlőkendő, száraz törlőkendő, szalvétta, egy üveg csak mosásra (kéz, arc, netán popsi) használatos víz, zacskó, plusz egy zacskó a szemét tárolására.
  • csere holmi: inkább bugyi, harisnya, nadrág, zokni, de ha rögtön utazás után jelenésetek lesz, jól jön egy váltóblúz is. Zacskó itt is szükséges.
  • Az autópályán utazók nincsenek ilyen szerencsés helyzetben (ingerszegény környezet, ezért is autópálya...?), de játékkal lehet pótolni.
  • türelem: na, ebből aztán sok kell. Főleg, ha úgy gondolja a csemetéd, hogy ő inkább szándékosan unatkozna, vagy bántja valami, s sehogysem tudja értésedre adni, pontosan mi. A legjobb, hogy nagy lélegzettel veted belé magad a csillapításba, problémafeltárásba, és igyekszel elterelni a figyelmét: nézd a lovak/tehenek legelésznek, né, mennyi fa van kinn, gyere, nézzük meg, van-e piros/kék/zöld színű kerítés ebben a faluban, városban, ki lát többet, stb...

Igen, ezeket mind az utastérben szállítsad, kéznyújtásnyi távolságra tőled.

  Jó utat! :)

Talán ez is érdekelhet: Mit vigyünk magunkkal, ha nyaralni megyünk?

    2010. december 16., csütörtök

    Adventi előkészületben használható mondókák

    Ugye, adventben nagyjából mindenki recepteket böngész, hogy mi legyen az ünnepi menü, s takarít, hogy ragyogjon a ház. De gyermekkel is jó lenne minőségi időt tölteni. Van egy pár kedvenc mondókám, amiket nagyon jól lehet találtatni az adventi készülődés témaköréhez.

    Itt van az egyik kedvenc:

    Gyerekek, gyerekek,
    Szeretik a perecet.
    Sósat, sósat,
    Jó ropogósat.
    Aki vesz,
    Annak lesz,
    Aki nem vesz,
    Éhes lesz.


    Ezt lehet ritmusra ütögetve skandálni vagy menetelés közben énekelni.

    Ha a nagy takarításban összepiszkolódik a gyermeked, így is tisztogathatod:

    Csukd be szemed,
    Csukd be szád,
    Most mosom az arcocskád.
    Csukd be szemed,
    csukd be szád,
    Most mosom a hajacskád.
     
    A harmadik kedvencet meg sütögetés közben lehet mondogatni. Nem baj, ha lisztes a kezünk, elvégre van tisztító mondókánk is. :)

    Szita, szita, sűrű szita,
    Ma szitálok, holnap sütök
    Neked egy kis cipót sütök.
    Megzsírozom, megvajazom,
    Holnapután neked adom.

    A baba fejecskéjét gyöngéden két kézbe lehet fogni és finoman ingatni a mondókára, mintegy utánozva a szitálást. A cipóra körbe lehet simogatni a fejecskéjét, a zsírozásra és vajazásra meg a két arcocskáját. A mondóka végét egy cuppanós puszival zárhatjuk le.

    2010. december 14., kedd

    Szüleim támogatása nélkül nem tudnánk a létminimumon sem megmaradni


    Soós Katalin 29 éves, kétgyerekes (a nagyobbik 4 éves 8 hónapos, a kisebbik 2 éves, mindkettő lány) kolozsvári elvált anyuka. Férjétől egy éve (2009 novemberében) vált el közös megegyezéssel.


    Elvált szülők gyermekeként nem kellett két személytől engedélyt kérnem, nem küldözgettek apámhoz, majd onnan vissza anyámhoz (vagy fordítva), hogy menj fiam, kérdezd meg tőle, s úgyszintén csak egy szülőt kellett körüludvarolni, hogy engedjen el táborba vagy házibuliba. Bizonyos mértékben könnyebbnek és szabadabbnak éreztem magam kétszülős társaimhoz képest. Felnőtt fejjel, bizony látom, nem lehetett könnyű két leánygyermek nevelése egyedülálló anyaként. Te hogy éled meg mindezt? Mennyire nyomasztanak az egyszemélyes döntések, örömök, terhek, kudarcok?
     
    A gyereknevelési kérdéseket tekintve könnyebb, hogy egyedül döntöm el, mit követelek meg, mit várok el a gyerekektől. Válásunk előtt sem volt összhang a gyereknevelési kérdésekben a lányok apukájával, így most ennyivel könnyebb, hogy emiatt nem kell senkivel vitáznom. Természetesen, én is gyakran leszek dühös, ideges, vagy csak rossz napom van, beteg vagyok, ilyenkor jó lenne, ha nem nekem kéne az összes terhet cipelni.



    Békés válásotok volt? Hogy látod, lányaidat milyen mértékben befolyásolta szüleik válása?
     
    Kosárban...
    Kb. fél év tusakodás eredménye volt a különköltözés, ebből a lányok konkrétan semmit nem érzékeltek. A kisebbik a gondok közepébe született bele. Természetesen, érezték a gyerekek, hogy baj van, s ők is kezelhetetlenebbek lettek. Újabb fél év vita és veszekedés kezdődött, ebből néha rá-rázúdult a lányokra is, mert jelen voltak, sajnos, nem lehetett mindig kivédeni, sem megállni a vitát a jelenlétükben. Ez meglehetősen váratlanul érte a lányokat, hiszen ezelőtt szinte soha nem hallottak veszekedni minket. Nagyobbik lányom ezt azóta is emlegeti. Nagyon szereti az apját. Ragaszkodott hozzá. Próbált békíteni minket, könyörgött az apjának, jöjjön vissza, szóval amit 3 és fél éves fejjel megtehetett, azt megtette. Mostanra már úgy látszik, elfogadta a helyzetet. 



    Fontosnak tartod, hogy jó viszonyuk legyen lányaidnak az apjukkal? Mennyire támogatod az apa-lánya kapcsolat elmélyítését?
     
    Mikor a láthatási részt tárgyaltuk, én azt kértem, hogy a hétvégeken kívül hétközben is jöjjön majd a lányokhoz. Így egyeztünk ki a kedd és csütörtök délutánokban. Én úgy képzeltem, hogy az apuka majd itthon játszik a lányaival, vagy ha az idő engedi, akkor a játszótéren. Ez kicsit másképp alakult, mert ilyenkor is magával viszi őket, s nem mindig vele töltik ezt az időt, hanem számítógépeznek, mesét néznek, vagy unokatesókkal vagy szomszéd gyerekkel játszanak. Apjuk rokonságától nem tiltom. Minden második hétvégét az apai nagyszülőknél töltenek, lévén apjuk eddig ott lakott, oda vitte őket. Apai ágon az összes unokatesójuk a városban lakik, részemről viszont mindenki 2 országgal arrébb (Felvidéken illetve Kárpátalján). Sőt, az itteni unokatesókkal egy oviba, illetve iskolaépületbe jár a nagyobbik lányom, tehát napi kapcsolatban vannak. 
    Sajnos, egyre inkább azt látom, hogy a gyerekek apja nem azt tartja szem előtt, hogy a lányainak mi a kellemes, mire vágynak, hanem, hogy neki mi kellemetlen. Például nagyobbik lánya többszöri kérésére sem akar feljönni hozzájuk játszani, ha nem betegek. Inkább elmegy nélkülük, s így aznap nincsenek együtt, ha nem akarnak vele menni. 
    Lovagolunk :)

    Manapság nagyon ritka az anyabarát munkahely. Hogyan oldod meg a gyermekek óvodába-óvodából való szállítását, ha te is dolgozol? Van-e segítséged a szervezésben, a gyermekek rendezésében, felvigyázásban?
     
    Hála Istennek a szüleim rengeteget segítenek. Édesanyám nyugdíjas, így a kisebbik gyerkőc vele van itthon, míg én a nagyobbikkal oviba futok, illetve dolgozom. Tanügyben dolgozom, így nem vagyok napi 8-10 órát távol a gyerekeimtől. Ennek ez az előnye, hogy ovi- és gyerekbarát munkaidőt biztosít, viszont az anyagi része nagyon méltánytalan. Szüleim támogatása nélkül nem tudnánk a létminimumon sem megmaradni. (Szüleim lakásában élünk, az autójukat használjuk, és minden anyagi támogatást megadnak, amire szükségünk van.)


    Nyilván rossz házasságban is lehet magányos az ember, de elváltan, gondolom, hatványozottabb a társ utáni igény. Hogyan viseled a magányt?
     
    Első pár hónap nagyon nehéz volt. Még rettenetesen fájt maga a tény, hogy elhagytak. Azóta már megerősödtem, és jól viselem. Úgy érzem, nem vagyok így sem kevesebb. Nem kell alkalmazkodnom senkihez sem, sem a programjához, sem a kedvéhez. Valahogy most ezt élvezem. Tini voltam még, mikor a gyerekeim apjával megismerkedtem, 11 és fél éves kapcsolat volt a miénk. Mikor véget ért, s kicsit összeszedtem magam, rájöttem, hogy egészen más ember vagyok, felszabadultabb lettem, életvidámabb. 



    Milyennek a hétköznapjaitok? Van-e időd arra, hogy csak magadra figyelj, a lelkeddel foglalkozz alkalomadtán? Van-e olyan lelki támaszod, ahova bizalommal fordulhatsz szükség esetén?
    Együtt a család
     
    Mióta ismét dolgozom, biza úgy érzem, mókuskerékben élek. De igyekszem azért, hogy ne váljanak monotonná a napok. Mondjuk, a lányok mellett minden nap akad valami vidám, vagy kevésbé vidám meglepetés, nagyon ravasz és mozgékony, furfangos gyerkőcök. :) 
    Hitemből fakadóan mindig van lelki támaszom, s mikor már nagyon úgy érzem, kiborulok, akkor az imáimra mindig jön válasz. Barátnőimre is számíthatok mindig, ha valami kibeszélni valóm van, vagy bármi. Legkedvesebb barátnőm szintén egyedül neveli a kislányát, egymást szoktuk bíztatni, segíteni, amikor csak lehet. Lányaink is jól egyeznek, és azt látom, sokat is segítenek egymásnak a helyzetük feldolgozásában, elfogadásában.
    És természetesen a szüleim, testvéreim is mindig készek lelki vagy bármilyen egyéb támogatást adni. Hálás vagyok, hogy ennyi klassz ember van körülöttem.
    Adventi mézeskalács-koszorú

    Hogyan készülődtök általában az ünnepekre és van-e már kialakult családi adventi, karácsonyi hagyományotok?
     

    A hagyományokat most kezdjük csak alakítgatni. Adventi koszorút készítettünk, lassan nekiállunk a lakás rendbetételének, gyerekszobába már felkerült néhány karácsonyi dekoráció, mézeskalácsot készítünk, tervezzük, mi hogyan legyen, milyen sütit süssünk közösen, s sokat beszélgetünk lelki dolgokról, nem csak a karácsonyi ünnepkör kapcsán, esténként karácsonyi zsoltárokat, énekeket tanulgatunk közösen. A karácsonyfát is közösen szoktuk díszíteni a lányokkal, együtt megyünk templomba szenteste, majd közös vacsora itthon, éneklés, ajándékbontás. Ünnep első napját az apjukkal töltik, többi napokon a barátokat, keresztszülőket látogatjuk körbe, és el szoktunk utazni a testvéreimhez is. Idén is ezek a tervek.

    2010. december 12., vasárnap

    Hogyan csomagoljuk be környezetbarát módon az ajándékainkat?

    Már megvan a karácsonyi ajándékod, s most azon gondolkodsz, hogyan is csomagold be? Találtam egy jó kis videót, ami környezetbarát csomagolást mutat be a japán furoshiki módszerrel. Nem kell egyéb hozzá, mint az ajándékodhoz illő kendő (anyag), amit, ha ügyes vagy, te magad is előállíthatsz (kiszabás, beszegés). Nagyon jó ötletnek tartom ezt a csomagolási formát, mert egyrészt teljesen egyedi (még), jobban kifejezi az ajándékozott iránti törődésünket (a csomagolásra fordított idő, amivel szeretnénk meglepni szeretetünket - mint a Kisherceg rózsája),  környezetkímélő (nem elhanyagolandó tény, hogy gyermekeink gyermekei milyen világban nőnek majd fel), ráadásul az ajándékkendő kiválóan felhasználható gyermek- vagy felnőttkendőnek, babatakarónak, baba paravánkészítésnek stb. :) Hm... végső állomásként feltörlő- vagy portörlőrongynak is bevethető, ha megfelelő a minősége... (Meg ne kövezzetek!)
    A hátrányát abban látom, hogy egyes csomagolásnál, mire az ajándék odaérne az ajándékozotthoz, kezdhetjük elölről az egészet.
    Nézd csak meg, miről beszélek:


    Kipróbálod?

    2010. december 7., kedd

    Mivel szerezz örömet nekem?

    Anya szerzett egy épp nekem való kartondobozt. Szépen belepakolta a játékaimat, s kivonult a konyhába.
    Fél perc se kellett ahhoz, hogy teljesen kiüresítsem a dobozt. Mértem az időt! Na, jó na, Anya mérte az időt. :)

    Nagyon jó móka egy ilyen kartondoboz! Lehet vele vonatozni, tutajozni, felállni, beülni, bújocskázni...
     
    Na, kitalálod, hol vagyok?
    Anyának meg külön öröm újra összeszedni a szétdobált játékokat (s nemcsak). :)

    Megmozdulnak az anyukák (TILTAKOZÁS)

    Szerdán, dec. 8-án Kolozsváron is, és Sepsiszentgyörgyön is lesz tiltakozó baba-mamás felvonulás a Prefektúra épületei előtt 11-től 12-ig.

    2010. december 6., hétfő

    Csíkszeredai felvonulás (TILTAKOZÁS)

    A Kormány az elmúlt napokban kilátásba helyezte a gyes újabb csökkentését, mely implicit a gyereknevelési periódus csökkentését vonja maga után. Mint az a ma esti koalíciós gyűlésen is kiderült, az RMDSZ és a Nemzeti Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nem támogatták a gyereknevelési periódus csökkentését, a havi juttatás összegéről nemsokára döntenek. A javaslatok eltérőek, de egyhangúlag elkeserítőek számunkra, anyák számára, akik szeretnénk gyerekeink mellett maradni legalább kétéves korukig, élhető körülmények közt, szülőföldükön. Mi, a Csíki anyák levelezőlista tagjai ezért elhatároztuk, hogy csatlakozunk a Mame pentru mame szervezet tiltakozásához (lásd: http://www.mamepentrumame.ro/), mely szervezethez csatlakoztak egyéb egyesületek is: Asociatia pentru Nasterea Naturala si Alaptare, La Leche League, Asociatia pentru Comunicare-Nonviolenta, Asociatia TATA. Szükségenek tartjuk, hogy a bukaresti tüntetéssel párhuzamosan tiltakozó akciót tartsunk Csíkszeredában is. Ennek keretében december 8-án, szerdán 11 órától 12 óráig felvonulunk a Prefektúra épülete előtt (Szabadság téren), nemtetszésünknek adván hangot ezzel a véleménynyilvánítási formával, és reméljük, hogy hatással leszünk ezen ország vezetőire, szavazó polgárokként, de elsősorban szülőkként. A megmozdulás alig fog különbözni a szokásos délelőtti sétáinktól, nem viszünk magunkkal táblákat, nem fogunk kiáltványokat skandálni, mindössze szokatlanul nagy csoportban gyűlünk össze.
    A felvonulás békés lesz, egyrészt mert nem egyik vagy másik párt vagy politikus megbuktatása a célunk, másrészt, mert ezzel is szeretnénk kihangsúlyozni, hogy kisgyermekes anyaként nincsenek hatékonyabb eszközeink véleményünk érvényesítésére. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk elgondolkodtatni, és jobb belátásra téríteni a döntéshozó szerveket: a gyereknevelési szabadság és/vagy támogatás csökkentése azzal járna, hogy szoptatott gyermekeinket idő előtt kellene elválasztanunk, ami az anya-gyermek kötődésben visszafordíthatatlan szakadást okoz, jó bölcsődehálózat hiányában pedig kisgyermekeinket nem volna kire hagynunk, anyagi helyzetünk pedig nem engedi meg a szakképzett személyek foglalkoztatását. Egy ilyen intézkedés hosszútávon egyértelműen a gyermekvállalási kedv csökkenését idézi elő, ami nem állhat az ország vezetésének érdekében!
    Kérjük, amennyiben fontosnak találják, adják hírül tiltakozásunk, hogy minél szélesebb körbe eljuthasson! Nem hagyhatjuk, hogy ennyire kiszolgáltatottak legyünk, és mindig az elsők között, akiktől megvonják egy normális jólét biztonságosságát, főként, amikor a jövő nemzedékéről beszélünk!
    Bármilyen döntés is szülessen szerda december 8-ig, a tiltakozó sétát megtartjuk, melyre szívesen látunk minden anyát, leendő anyát és bárkit, aki egyetért a céllal.

    Üdvözlettel,
    Tiboldi Bea,
    a Csíki anyák levelezőlista tagjai nevében

    2010. december 3., péntek

    Újabb ajándékötletek Karácsonyra

    Ha még mindig nem sikerült eldöntened, mit is teszel a karácsonyfa alá, itt egy újabb saját kezű ajándék ötletözön. (Ha ügyes vagy, hétvégén egyiket-másikat el is készítheted!)

    • Ha ügyes kezed, varrógéped és türelmed van, akkor varrhatsz díványra párnát, kocsiba üléshuzatot, kamasz gyereknek babzsákot, folthátánfolt takarót (patchwork) stb.
    A méhviaszgyertyákat könnyű elkészíteni: egy lapot felvágsz olyan méretűre, amilyenre szeretnéd a gyertyáid méretét látni, hajszárítóval vagy kaloriferen megmelegíted egy cseppet, majd az előzetesen méhviasszal átdörgölt spárgát (kanócnak) a méhviasz lapdarabka szélére helyezed és jó szorosan feltekered. Ha nem ügyelsz arra, hogy szorosan tekerd, akkor nem fog jól égni a gyertyád, ha meg túl szorosan göngyölíted fel, akkor a kis mintákat összenyomod. Lehet önteni is gyertyát, ha összegyűjtögetted az egy év gyertyafogyasztásodból megmaradt darabkákat, és egy rosszabb edényben megolvasztod. A folyékony gyertyába mártogasd a spárgát, majd egy másik edényben hirtelen hűtsd le a hideg vízben. Addig mártogatod-hűtöd, amíg eléri az általad óhajtott vastagságot, formát. Lehet kísérletezni is: oldalába különböző bogyókat, szirmokat, magokat stb. nyomkodhatsz.
    • Készíts gyermekednek (vagy akár a rokon totyogó gyermeknek is) saját kezűleg gyártott egyedi könyvet ajándékba. Eléggé pepecs munka, de megéri! Gondold ki a mese történetét, ehhez válogass különböző színű filcíveket (gyári nemezíveket) a hobbiboltból, vágd tetszés szerinti méretre (egyik oldalát, ahol össze fogod varrni hagyd egy cseppet hosszabbra), majd vágd ki a figurákat is (előtte jó lesz körberajzolni őket, hogy ne menjen kárba az anyag). Ezután a figurákat (például ha karácsonyi meséskönyvet akarsz készíteni, akkor angyal, ajándék, karácsonyfa, gyermeked, csillag, stb.) ráragaszthatod a méretre vágott filcoldalakra. Ügyelj arra, hogy jó minőségű ragasztót használj, ne váljon le tíz lapozás után. Ha rávarrod a figurákat, akkor a varrással hímezheted is azt. Használhatsz gombokat, gyöngyöket szemeknek vagy egyéb díszítésre.
    Unoka, unokahúg/unokaöccs vagy keresztgyermek s.k. gipszlenyomata kiváló ajándék nagymamának, nagynéninek vagy keresztszülőnek. Száradás után be lehet keretezni (akár ez a rózsaszín járólap is jó társítás). Ha szegre szeretnéd akasztani, akkor öntés előtt kell behelyezni az akasztót. A gyerek vizes kezét akkor nyomjuk bele a gipszbe, mikor már egy cseppet száradt a frissen öntött gipsz.
    Az egyedi karácsonyi ajándékkártyák vagy üdvözlőlapok mindig sikernek örvendenek. Nem kell más hozzá, mint színes papír, mintás olló, papírragasztó, mintanyomó és esetleg öntapadós színes papír.

    • Ugyancsak jó ajándék a házi gyártású könyv alakú füzetecske. Vastagabb papírt (az egyszerű fénymásoló papír is megteszi ha mást nem kapsz) hajts kettőbe, majd a vonalak mentén vágd fel. Az így kapott papírlapokat helyezd egymásra, hajtsd kettőbe és a közepét tűzd össze. Ilyen módon egy üres nyolcoldalas könyvecske-füzetecskét kapsz (az oldalszámokat lehet növelni egy újabb papírív felvágásával, ugyanúgy a színét is lehet változtatni, hogy hány színes, hány fehér oldala lesz az ajándéknak). Hogy mi a lényeg ebben? Az, hogy a gyerek roppant élvezettel forgathatja saját bejáratú könyvecskéjét úgy, hogy remélhetőleg senki sem szól rá, hogy finoman, fiam, vigyázz a könyvre, mert szamárfüles lesz, és saját kezűleg tudja összefirkálni a könyvecskét, miközben úgy érzi magát, "mint a nagyok" és miközben, remélhetőleg, senki sem szól rá, hogy nem szabad, meg irgumburgum...
    Szalvétta-technikával különböző, háztartásban nagyon hasznos tárgyat (ékszertartót, fűszertartót, gyereknek kincsesládát) tudsz bevonni, vagy szimplán dekoratív gipszplakettet készíteni.
    • Ha ügyesen bánsz a képszerkesztő, szövegszerkesztő (tördelő) programokkal, akkor saját kezű, családra, barátra, rokonra szabott naptárt állíthatsz össze. Akár egyénre szabott névjegykártyát is ajándékozhatsz.
    • Szalmából, papírból, csuhéból, gyöngyből karácsonyi díszek (angyalkák, csillagok, harangok stb.) készíthetőek. :)
    • Nagyon jó zörgő alakítható üres vitaminos, cipőkoszos dobozokból, ha apró kavicsokat, magvakat, rizsszemeket teszünk bele. Győződj meg róla, hogy biztos jól zárnak a dobozkák, ne érjen kellemetlen meglepetés.
    • S ha még mindig kételyek közt leledzel, hogy vajon mi is lenne a legmegfelelőbb ajándék egy bizonyos személynek, süsd meg kedvenc tésztádat (de azért inkább az ő kedvenc tésztáját), helyezd el egy tálcán, s ajándékozd neki a tálcát, a süteményt meg együtt elfogyasszátok! :)


    Valami másra vágysz? Katt ide!
    S ha nagyon megszorultál, akkor meg ide.

    2010. november 22., hétfő

    Ajándékozzunk! De mit? (saját kezű ajándékmegoldások, azoknak, akik az egyedire fektetik a hangsúlyt)

    Íme néhány tipp, amivel örömet okozhatsz a gyerkőc/öknek, feleségnek, férjnek, nagyszülőknek, egyéb rokonnak, barátnak, ismerősnek, a szomszéd néninek, a házmesternek, a főnöknek vagy annak feleségének.
    Nőnemű ajándékozottnak lehet karkötőt, láncot, fülbevalót fűzni gyöngyből akár szettként is. Jó tudni, mi a kedvenc színe, netán milyen a ruhatára, mihez passzolna.
    • képráma fából, kreatív papírból, kartonból, üveggel vagy anélkül, mind naaagggyon jó ajándék. Ugye, mindenkinek van valami kitennivaló képe a kandalló párkányára (feltéve, ha van kandallód)?  Ragaszthatod (fát faragasztóval, papírt univerzális vagy papírragasztóval), szegelheted, kreatív rajzszegekkel szegecselheted, körbevarrhatod, szalvétatechnikával, gyönggyel mintázhatod a hozzávalókat, s máris kész a szinte tökéletes ajándék. (Vigyázz a kellő száradási idő betartására!)
    • ahhoz, hogy tökéletes legyen az ajándék, mellékelj egy képet a családról, unokáról, házi kedvencről, (téli-nyári, tavaszi-őszi) tájról, esetleg a kedvenc helyéről (kocsma, ház, iroda), együtt töltött, emlékezetes nyaralás, összejövetel pillanatfelvétele. S hogy még jobb hatást érhess el, szerkeszd meg a képet photoshoppal, vagy más képszerkesztő programmal, írj rá alkalomhoz illő szöveget, nyomtasd be, csomagold be, add át, és gyűjtsd be a gratulációkat. :)
    • nem annyira s.k. ajándék, de a megszerkesztett képet pólóra, bögrére, párnára, cd-re stb. kinyomtathatod, vagy akár puzzle-t is csináltathatsz belőle. Hatás, mint a fentinél.
    • lehet nemezelni is kisebb-nagyobb dolgokat: mackó, labda, papucs, mellény, sapka, kesztyű nagyon jól néz ki a karácsonyfa alatt
    • ha az éves nagytakarításban nem dobtad ki nagyi érdekes formájú üvegeit, akkor azt most gyorsan halászd elő, mosd jól le, és töltsd meg búzaliszttel, máléliszttel, mákkal, rizzsel, borssal, egyéb háztartásban fellelhető főzési kellékkel (lehet dekorköveket is használni, meg laskát is), kösd le jó szorosan (színes anyag vagy zsákdarabka és madzag, netán raffia), s máris kész van az egyedi ajándék. Arra ügyelj, hogy a lyukacsos laskán például átmegy a liszt, vagy a borson a só, így nem kapsz annyira szép réteges üvegképet. Kakaóőrültnek például vehetsz többfajta márkájú kakaót, rétegenként töltsd be egy borkánba (több árnyalat lesz majd), kupakolod, s máris ódákat hallasz majd ötletességedről és ajándékod egyediségéről! :)
    Dióval, mogyoróval, napraforgó és tökmaggal, citrom-, narancsszelettel mézzel nyakonöntött borkánka, amit ezelőtt 6 évvel kaptam Csillikétől és Rékától Moldvában. Ugye, ez már garancia arra, hogy értékes ajándékot adhatsz sok ötletességgel és aránylag kevés pénzzel?
    Köszönöm, lányok, ez úton is! Nagyon szűves élmény volt, azóta kellő helyen tartogatom és nézegetem az ajándékotokat!
      Végy egy üveg (oliva)olajat meg/vagy egy üveg (alma)ecetet és öntsd rá a fantáziaüvegbe helyezett bazsalikomszálra (vagy sáfrányra, vagy ánizsra, vagy izsópra stb.), így különleges fűszerolajat vagy fűszerecetet kapsz, ami bármilyen nemű szakácsembernek ideális ajándék.

    • ha már a fűszereknél tartunk: saját kiskertedben termesztett fűszernövényt is lehet ajándékozni egyedi csomagolásban. Kisebb méretű, érdekes formájú borkán oldalát üvegfestékkel kidíszíted, és megtöltöd a választott fűszerrel vagy fűszerkeverékkel. Lehet kapni biofűszerkeverékeket is, amit ha szétosztasz kis borkánkákba, több személynek okozhatsz kellemes meglepést.
    • ha ügyesen bánsz a varrógéppel, szinte korlátlan az ajándékozási ötletek listája. Varrhatsz hálózsákot az újszülöttnek, óvodai, iskolai hátizsákot a nagynéni kisunokájának, a szomszéd gyerkőc elnyűtt mackóját vagy babáját újjávarázsolhatod téli-nyári ruhákkal, akár új mackót vagy egyéb figurát is varrhatsz neki. Az egész családot eláraszthatod pizsamával, így karácsony estéjén/reggelén piros szíves, mackós, pónilovas vagy törpikés pizsamás emberek nyüzsöghetnének a fa alatt. :)
    Ügyes kezű családtagok felújíthatnak olyan régi asztalokat, széket, komódot, függönykarnist, ágyat stb., amelyek az egész családnak örömet szereznek majd. Vigyázat: időigényes! Idejében neki kell fogni.

    •  szintén az ügyes kezű emberek készíthetnek kicsi gyermeknek való asztalkát, kisszéket, fababaházat miniatűr bútorokkal, vagy akár varázsdobozt is.

    Te minek fogsz neki?


    Valami másra vágysz? Katt ide!
    S ha nagyon megszorultál, akkor meg ide.

    2010. november 18., csütörtök

    Konyhai segítség (krumpli-, uborka-, stb, hámozása, pucolása)

    Edények, reszelők, szűrők, s ezen belül tálikó, hámozó, kés, lapító, potyoló...Mennyi veszélyforrás egy felnőtt számára. Hát még egy gyerek számára!

    Míg kicsi a gyerek, nyugodtan el van a lábadnál, a járókában, vagy a kendőben hátadra, hasadra kötve. De amint növöget, egyre inkább érdeklődik anya dolga iránt. Kész logisztikai erőbefektetés megoldani úgy a napi (vagy bármilyen) főzést, hogy se a gyerek ne sérüljön meg, s neked se kelljen bekötni valamelyik ujjad figyelmetlenségből kifolyólag, és mindeközben valamennyire haladni a tervezett ebéddel is. No, nem azért, mert annyira éhes lennél te, vagy akár a gyermek, de kell a meleg étel. Jelentkezzen, akinek nem probléma ez! :)
    A jó hámozó és a tompa végű, alig éles kés. (Nem a legjobb minőségű kép, de legalább nem sokan fogják újrahasznosítani.:) )

    2010. november 15., hétfő

    Idejében fogj hozzá! (milyen az ideális ajándék)

    Lassan közeledik a Karácsony. Sokszor úgy érzem, túl fel van fújva az egész ünnep, valahogy mesterségessé kezd válni. Nem arról szól, amiről szólnia kell: megszületett a Megváltó, örüljünk ennek, legyünk jók, vagy legalábbis próbálkozzunk azzal, hogy előtérbe helyezzük a jó tulajdonságainkat, s másokban is a jót fedezzük fel! Hogy ennek az örömnek kézzelfogható jelét is adjuk, saját kezűleg barkácsolhatunk, készíthetünk ajándékokat a hozzánk közel állóknak.

    2010. november 11., csütörtök

    Mit olvasson a gyerek? Interjú az Olvasóval

    Simon Attila körülbelül 4 éves korában tanult meg olvasni, 13 éves korától jegyzi fel olvasmányait, jelenleg az www.olvasoterem.com működtetője. Tőle kérdeztem, hogy szerinte mi a jó gyermekkönyv ismérve. Mit adjunk a gyerekünk kezébe és hány éves kortól, hogy jó olvasó, egyáltalán olvasó váljon belőle?


    Azt nem tudom én megmondani, hogy mi a jó gyerekkönyv. Ízlések és pofonok... De van néhány olyan olvasmány, amitől biztosan nem megy el a gyerek kedve az olvasástól, és ezek közé sorolnám én a saját gyerekkorom élményeit: A Pál utcai fiúk, a Téli berek és a Tüskevár, A kincses sziget, Grant kapitány gyermekei, de még ezeknél is korábban ott volt a Csipike, a Framm, a jegesmedve és valami finn meséskönyvek, amiket az iskolai könyvtárból vettem ki, és egy este egyet kiolvastam. Később olvastam Jack Londont, és utólag rájöttem, hogy azok a finn mesék hasonlítottak rá.

    Kibeszélnéd magadból a bajaid? Itt a lehetőség: erdélyi kismama-klubok ismertetői (II.)

    Anyák és gyerkőcök a Kaptárban

    A Csíkszeredai baba-mama klubot a 34 éves, kétgyerekes Tiboldi Bea indította útjára 2009.okt. 19-ben. Létrehozott egy levelezői listát, amelynek 380 tagja van és 4 moderátora. A 22 éves anyától a nyugdíjas korú (nagy)anyákig minden korosztály képviselteti magát a listán. Egyedül nevelő apákat is bevettek maguk közé, hogy a lehetőségekről sose maradjanak le a gyerekek. Bár anyáknak szól a lista, a cél az volt, hogy a gyerekek már időben járhassanak társaságba, az anyukáknak meg legyen valamilyen szintű tudomásuk a városban, a környéken történő családos lehetőségekről. Rengeteg ötlet, program van folyamatban, ezekről folyamatosan értesítik a társaságot, az előadásokról összefoglalókat írnak, hogy az ész eljusson mindenfele.

    2010. november 9., kedd

    Kenyér nélkül maradtam

    Illetve, kenyér nélkül maradtunk a hétvégén, de mivel inkább az Anya dolga a beszerzés meg az ételkészítés, ezért vettem magamra. Szóval, hétvégén kenyér nélkül maradtunk. Hogy miért nem vettem az üzletből?
    Azért, mert:
    1. hétvégén alig van nyitva üzlet (ez nem vadkapitalista vidék)
    2. abban a párban is, ami nyitva tart, szombat reggeltől vagy még jobb, péntek estétől nem lehet kapni kenyeret (említettem, hogy ez nem egy vadkapitalista vidék?).

    2010. november 6., szombat

    Őszi sétáról begyűjtött termések felhasználása

    Ha kihasználtuk az őszi napsütéses időt, ami szerencsére tart már egy jó ideje, akkor szedhettünk gombát, színes faleveleket, fenyőtobozokat, kukoricát, bogyókat, göcsörtös ágakat, stb.

    Mit csináljunk velük, azon kívül, hogy szeretünk gyűjteni s hazavisszük lomnak őket?

    2010. november 4., csütörtök

    Pozitív nevelés

    Nem vagyok elég jó a munkámban, a közösségben felvállalt szerepeimben, még többet kell teljesítenem ahhoz, hogy a családom elégedett legyen velem, jajistenem, csak ki ne rúgjanak, menjen a cégem, már megint a falra firkált a gyerek, miért nekem kell újra/mindig a kutyát sétáltatnom, miért nem viszi le a gyerek a szemetet, az a paraszt buszsofőr már megint nem húzott a járda mellé s pont tócsában állt meg, sáros lesz a cipőm, stb., stb.
    Elvárások, aggodalmak, frusztrációk, kisebbrendűségi érzések, megfelelési és bizonyítási kényszerek áradata kavarog folyton körülöttünk, és bizony, sokszor tart fogságban is.Gondoltál már arra, hogy mindezen rágódásokkal milyen követendő példát állítasz gyereked/gyerekeid elé?

    2010. november 3., szerda

    Világítás Maszatéknál

    Anya már reggeltől mondta, hogy ebéd után alvás, majd alvás után megyünk ki a temetőbe világítani. Én ugyan sokat nem értettem ebből, de mivel már hallottam a temetés szót elégszer, gondoltam, oda megyünk, csak anya rosszul mondta. Nagyon készültem, alig akartam aludni (anya meg is jegyezte, hogy nem kellett volna ilyen hamar szólnia), de végül csak sikerült egy keveset aludnom.
    Alvás után szépen felöltöztünk. Felhoztuk a virágokat a pincéből, elintéztük egy cseppet, magunkhoz vettük a gyertyákat s indultunk is. Nagyon fészkelődtünk az ülésen, minden egyes részlete érdekelt ennek a világítás menetnek. Vittük magunkkal mosómedvét és egérkét is, hogy ne unatkozzunk, ha nem lenne elég érdekfeszítő a dolog. Hát unalomról szó se volt. Mama egy köteg virágcsokorral, nomeg egy hatalmas koszorúval felszerelkezve vágott neki a világításnak. Anya mondta, hogy azért megyünk, hogy emlékezzünk a halottainkra, s lássák a holtak, hogy gondolunk rájuk. Azért gyújtunk gyertyát is, hogy lássa tata, dédimama, déditata, s minden elhunyt rokon, hogy nem feledkeztünk meg róluk, őrizzük még az emléküket. Így már tudtam, hogy mamának több halottja van, azért visz annyi virágot. Gyertyából is többet gyújtott.

    2010. október 29., péntek

    Tátátádááááááááááááááám! Íme a nyertes!

    Gratulálok a játékosoknak és köszönöm a részvételt! 
    Minden megjegyzésküldő neve fel egy-egy fecnire, fecnik be a legújabb bordó-lila sapkámba, onnan meg sorsolásos alapon egy fecni ki. Na, ki a nyertes? :-?
    Kész művészfilm lett az eredmény! Ez a világítás, nomeg ez a vágás....  Na, ezt csináljátok utánam! :)

    2010. október 27., szerda

    Ceruzával s radírral a szép írásért, nomeg a tisztább lakásért! :)

    A színes ceruzák a hozzájuk való papírokkal egyetemben minden korosztály kedvence lehet. A másfél évesnek maga a firkálás a lényeg. Neki ez okoz sikerélményt, hogy valamit megfog, végez egy mozgást vele, s annak a valaminek és a mozgás együttesének jól látható nyoma van a papíron. (Fehér papíron kerüljük a sárga és fehér ceruzák használatát, mert nem látványosak, ergo nem lesz kellő eredménye, sikere a lurkónak.) Nagyobbacska (óvodáskorú palánta) már maga kezd rajzolni, s kezdetleges firkáiba belelátja a „lovat szekérrel a templom előtt”, házat, családot, stb. Minél ügyesebben rajzol a csemete, annál jobban fejlődik a finom motorikus mozgása, vagy másképpen: úgy fejlődik a gyermek finom motorikus mozgása, ha minél többet  rajzol, "firkál". A megfelelő csuklóhajlítgatások azokat az izmokat fejlesztik, amelyek később az írás megtanulásában segédkeznek. A baj ott kezdődik, amikor a nagy lendületben az apróság papír helyett a falra kezdi remekműveit felfirkálni.

    2010. október 26., kedd

    Szereted a szavakat? (JÁTÉK)

    Beszédünkkel is nevelünk. Ahogy ejtjük a szavakat, amilyen a hanglejtésünk, amilyen szavakat és metakommunikációs jeleket használunk, az mind-mind példaértékű csemeténk számára. Az lesz számára a minta, amit utánozni, gyakorolni fog. - Itt elég bajban vagyok, ugyanis enyhe beszédhibám van, s épp ezért reménykedem, hogy az én maszataim inkább apjuktól lesik majd el a megfelelő beszédgyorsaságot. :) -
    Mióta elkerültem Kolozsvárról, sok olyan szóval találkoztam, ami nem volt számomra ismerős. Először idegenkedtem ezektől a szavaktól, mert attól, amit nem ismer az ember, általában idegenkedik, meg aztán elég nehéz is volt megszoknom a másfajta beszédet. (Volt? Még mindig az :) )

    2010. október 25., hétfő

    Kibeszélnéd magadból a bajaid? Itt a lehetőség: erdélyi kismama-klubok ismertetői (I.)

    Kézdivásárhely:

    Szabó Katalin és Kocsis Virág 2009 márciusában kezdte el szervezni a kézdivásárhelyi baba-mama klubot a 2-es számú óvódában. Találkozásaik minden csütörtök délután 6 órától vannak, de igyekeznek az anyukákkal közösen megegyezni az időpontot. Érdeklődni a katika1978 kukac yahoo pont com címen lehet.
    FER baba-mama-papa klub (egy klub a babákért, babákkal o-3 éves korig)

    2010. október 21., csütörtök

    Saját kezű ajándék a babának!

    Ha nem tudod, mivel üsd agyon az időt két etetés közt, illetve számtalan használt pelus cserélgetése, nomeg a házimunka elvégzése után, vagy ha babalátni mész (úgy is mint radinába), akkor mondok egy tippet.
    Csak bíbelődni vágyóknak!
    Két és fél évet kibírt, agyonstrappált libbenő.

    2010. október 17., vasárnap

    A gyermeknek az Isten két kicsi kezet adott. Egyik keze az apja kezét fogja, a másik az anyjáét.

    Kertész Mária pszichológus, mentálhigiénés szakember, házas, három gyermek anyja. Tamás 7, Dávid 5, Máté meg 2,5 éves. „Azt gondolom, hogy akkor vagyok hiteles a családom, vagy akár más emberek előtt, ha érzelmeimet - örömömet, félelmemet, haragomat egyaránt - fel merem vállalni. Ehhez kell egy jó adag bátorság is, de megéri!”
    Pszichológus, mentálhigiénés szakember vagy. Elárulnád, hogy számodra mindezek mit jelentenek?
    Kertész Marika
    A mentálhigiéné kifejezés lelki egészségvédelmet jelent. És ez nagyon fontos számomra. De ennél is fontosabb a lelkek megmentése.

    2010. október 12., kedd

    Haragszom a gyermekkönyvek grafikusaira

    ...mert szinte minden gyermekkönyvben légyölő galócát ábrázolnak, mint "A" gomba. Talán nem ismerik a gombákat az illusztrátorok? Vannak lila, meg kék, piros és sárga gombák is, amelyek ehetőek (galamb-, róka-, őzláb-, medvegomba, csiperke, lila pereszke). Miért adnak annyi munkát nekünk, gombászó (s nemcsak) szülőknek a grafikusok, hogy egyszeri képeskönyv-nézegetés után figyelmünknek hatványozottan arra kell irányulnia: emlékeztessük a csemeténket, A LÉGYÖLŐ GALÓCA NEM EHETŐ.
    A lila pereszke azonban igen. Nagyon ízletes savanyúságként is, de megfőzve is.

    2010. október 8., péntek

    Merjünk énekelni! Az a jó, ha már magzati kortól elkezdjük a zenei „nevelést”

    Ferkóné Pávai Réka marosvásárhelyi születésű, jelenleg Budapesten élő kétgyermekes anyuka. Végzettsége szerint óvó- és tanítónő, valamint zenetudós. Tőle kérdeztem meg, hogy látja, mennyire szükséges a zenei nevelés gyermekkorban, illetve ő hogyan gondolja, hogyan csinálja. Megnyugtattam, nem (csak) elméletet akarok hallani, hanem praktikus recepteket, tippeket a zenei nevelésről.

    Réka, Csaba és Boglár

    2010. október 7., csütörtök

    Óvodai Kötényke meg Mesepárna története

    Ha óvodai kötényke, akkor:
    • kék
    • műszálas
    • hímzett óvodai jel a baloldali mellrészen
    • kommunista.
    Legalábbis énbennem ez a kép élt az óvodai köténykéről. De most megváltozott! Írom is, miért. :)
    Mióta Nagymaszat óvodás lett, naponta változatos maszatpacák jelentek meg az óvodai öltözetén. Ugyebár, most már van neki itthoni, óvodai és ünneplő ruházata is. :) Bajlódtam egy darabig a különféle foltokkal, amiket reklám ide, meg oda, nagyon nem sikerült kivennem a folttisztítóval, aztán Szupernagyi bogarat ültetett a fülembe, és nekiálltam óvodai köténykét varrni Nagymaszatnak.

    2010. október 4., hétfő

    Kirándulásról hazahozott kincsek

    Ígéretemhez híven jelentkezem.


    Ezekkel, ezekből dolgoztunk nagy lelkesen.
    Faleveleket lehet:
    • ragasztani fehér vagy színes lapra (erezett felükkel lefele, de akár felfele is)
    • kifesteni vízfestékkel és azután nyomtatni (a festett felét rányomjuk egy lapra, majd megcsodáljuk milyen jólsikerült levelünk lett)
    • kifesteni vízfestékkel és mikor megszáradt, ráragasztani egy lapra, majd miután ez is megvan, körbevágni, felfűzni füzérnek és lakásdíszítés gyanánt használni

    2010. szeptember 30., csütörtök

    Megijedtél az esőtől?

    Országszerte esőzéseket mondanak, s közeledik a hétvége. Szerinted, hogyan indulhattok el ilyen esős időben?
    Mi felkészültünk!

    Milyen felszerelés kell esős időre? Sorolom:

    2010. szeptember 28., kedd

    Élményt a gyereknek! Tűzzel - vassal? (Mi a teendő ha elvisszük a gyermeket hétvégén?)

    Hétköznapi szülő, vasárnapi szülő, ritkán látott rokon, rég látott ismerős, mind-mind neveli a gyermeket. Általában hétvégén, s mind különbözőképpen. Sokszor jobban tudják, mi kell a kölyöknek, mint a kölyök saját maga.

    Példának okáért, hétvége van, elviszi az apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu is a gyereket a cirkuszba. Szereti a gyerek, jól elvan, nézelődik, kérdezősködik. Előadás után aztán megnézik az állatokat. És simogatni kell őket, hiába húzodozik a gyermek, de legalább a felnőtt kiéli gyerekkori vágyát, hogy végre tevét, pónilóvat, lámát, kiscsikót stb. simogathat.

    Vagy elmegy a család apraja-nagyja egy családos(abb) rendezvényre, s a lelkes gyermek csatakiáltással bevetné magát a felfújt ugrálós élvezetébe, miközben a még lelkesebb apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu is, mint egy vasutas focicsapat edzői a pálya széléről, irányítják a gyereket (egyszerre), nehogy már a saját ritmusa szerint élvezhesse a gyermek a játékot.

    Nem lehet csak úgy játszani, és élvezni annak minden egyes pillanatát, hanem meg kell felelni apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu elvárásainak és kívánalmainak.

    És szegény ugrálni vágyó kiskölyök egészen elanyátlanodik, összezavarodik, s a háta közepére se kívánja az egészet, de nem tudja megmondani, hagynák már békén, mert még persze nem tudja megfogalmazni, hogy ő csak ugrálni akar, de ezek szerint egy sor utasítást kell követnie, hogy apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu elvárásainak és kívánalmainak mindenben megfeleljen.

    Mert az apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu rettenetesen élvezi, hogy akkor ő mostaztán itt a gyereknek élményt nyújt, így a felnőttről, az ő igényeiről fog majd szólni az egész (mennyi mindent vett és adott, minél nagyobbat, minél többet), nem arról, hogy vegye észre, igazából mit is szeretne a gyermek, ne rohanja le, hagyjon neki időt megemészteni az új helyzetet.

    Mi a teendő ha elvisszük a gyermeket hétvégén? Ha nálunk van a józan eszünk, akkor:
    • előzetesen konzultálunk a szülővel/egymással a megengedett tevékenységek köréről (pl. ugrókötelezés rendben, de bungie-jumping már nem),
    • előzetesen konzultálunk a szülővel/egymással a megengedett étel és édesség listájáról (megeheti a miccset vagy inkább vegyünk flekkent, ugyanezt a vattacukorral is), beleértve a darabszámokat is,
    • ha a gyermek hisztis, nem hagyjuk magunkat eltántorítani (megnyugszik seperc alatt, ha nincs közönsége vagy ha eltereljük a figyelmét),
    • figyelünk a gyermekre, mikor fárad, mikor nyűgös vagy unott, s akkor váltsunk foglalkozást, netán távozzunk a helyszínről, rendezvényről.

      2010. szeptember 23., csütörtök

      Lehet másképp is!

      A világ számos helyszínén október 6-12. között megünneplik a Babahordozás Nemzetközi Hetét: népszerűsítik a baba-mama testközelség boldogító hatását, segítenek a kezdő édesanyáknak, pontos, tapasztalaton és kutatásokon alapuló információkkal látva el őket. (eletfa.ro)

      Kamaszkoromban kíváncsian és bizonyos fokú irigységgel néztem Kolozsvár főterén a kolduló cigány asszonyokat, amint nyakba bogozott kendőben hordozták csecsszopó (és nagyobbacska) gyermekeiket. Ki nem mondott vágyam az volt, hogy én is valami effélében vihessem majdani csemetéimet.

      2010. szeptember 20., hétfő

      Alternatív fejlesztőjátékok csemetédnek (melyek játszása alatt a legnagyobb biztonságban tudhatod őt, miközben zavartalanul végzed a dolgod)

      Jól hangzik, ugye?
      Annyi a dolgod, alig látszol ki belőle, s a gyerek állandóan rajtad lóg?
      Alább leírok egy pár tippet, amivel hatékonyan le tudod foglalni a csemetéd, miközben:
      • biztonságban van
      • fejleszti önmagát
      • minimális hozzávalók kellenek (amik minden háztartásban megvannak)
      • saját képességeinek határait tologathatja
      • nyugodtan végezheted a dolgod

      2010. szeptember 13., hétfő

      A varázsdoboz, avagy mit lehet kihozni egy halom kartonból?

      Itt az ősz, és újra beszorultunk a házba. Alább bemutatok egy nagyon egyszerű tippet, amivel garantáltan napokig lefoglalod a csemetédet.
      Nézz szét a boltokban, és a lehető legnagyobb dobozokat kérd el. Nagyobb bevásárlóközpontokban vannak óriási dobozok, azokból is lehet kérni, ha nem gyűjtik ők maguk beváltásra.
      Olló vagy éles kés kell még, illetve úgynevezett "capsator" (úgy is mint tűzőgép, de ha nincs, lehet varrni is óriás tűvel és spárgával). :) Tervezd meg a doboz átalakítását úgy, hogy férjen be a gyerek (tudjon egyet fordulni benne), majd szereld össze. A megfelelő helyeken illeszd, majd kapcsold össze a széleket (vigyázat az ujjakra!), majd vágj neki ablakot, tégy neki tetőt. Ennyi már startból jó játékindító lesz a csemetédnek.

      Ez egy kezdetleges babaház, de, mint a mellékelt kép mutatja, a felnőttek is élvezik a benne való játszást. Nem volt annyira tartós, hamar (5 nap alatt) szétment, de megérte.

      2010. szeptember 12., vasárnap

      INTERJÚ: A szülőknek már csecsemőkortól folyamatosan kell felkészíteniük gyermekeiket a rájuk váró óvodára, iskolára

      Nyisztor Ilona (Ny. I.) nevét inkább a csángó népdalokkal és a népdalénekléssel társítják, ám kevesen tudják, hogy eredeti szakmája óvónéni. Harminc éve foglalkozik óvodáskorú gyermekekkel egy Oneşti-i óvodában hétköznap, míg hétvégeken a Pusztinai Magyar Házban művelődés-szervez, fiataloknak és idősebbeknek tanítja vissza hagyományukat.


      2010. szeptember 9., csütörtök

      Ösztönös éneklés, ösztönös nevelés

      Egy levelezőlistán kaptam ezt a youtube-os linket, amelyen Bobby McFerrin egy tudományos konferencián mutatja be a pentaton hangrendben való éneklés ösztönösségét. Ahogy ő fogalmaz a végén, mindegyik közönség, bárhol a világon ráérez erre (every audience gets that). Ahogy néztem a klipet, felmerült bennem a kérdés: nincs-e meg bennünk, mindannyiunkban az a képesség, hogy ösztönösen neveljük saját csemetéinket? Szerintem, megvan. Ahogy az is bennünk van, hogy gyermekünkből a lehető legjobbat és legtöbbet hozzunk ki mi, saját magunk külső segítség nélkül. Szintén ösztönösen. Csak közben elfeledkezünk erről a tehetségünkről, elbizonytalanodunk. Különböző környezeti hatások, családon belüli nézetkülönbségek, belső feszültségek, társadalmi elvárások azt sugallják, hogy a szülő nem elég jó szülő, megkérdőjelezik szülői voltát.

      2010. szeptember 7., kedd

      INTERJÚ: Van, aki nem megy iskolába (Otthonoktatás Gesztus módjára)


      Gergely Eszter 31 éves kétgyerekes anyuka. Arra a kérdésre, hogy hová való, nagyon nehezen tud felelni. 22 évig élt Erdélyben, de nyaranta 3 hónapot a felvidéki nagyszüleinél töltött, Kárpátalján pedig már lassan 10 éve él. Szerinte a legjobb kifejezés arra, hogy hova való, talán az lenne, hogy kárpátmedencei magyar.

      Miért pont otthonoktatás?
      Otthonoktatásról már régebben is hallottam, de nem foglalkoztam a témával, nem érdekelt. Akkor kezdett foglalkoztatni, amikor a lányom négy és fél éves lett. Egy ismerősöm honlapján azt olvastam, hogy aki hívő keresztyén, az csak az otthonoktatást választhatja. Egy volt tanárnőm pedig otthonoktatta a gyerekeit, és tőle tájékozódtam.

      2010. szeptember 5., vasárnap

      Ovisok leszünk lassan

      Sőt, nem is olyan lassan, hanem hamarosan. Már év elején elindultunk körbenézni, hogy óvoda terén mi a felhozatal. Ugyebár, mi hivatalosan városon lakunk, de azért falunk élünk. Ez úgy értendő, hogy Szászfalu közigazgatásilag Kézdivásárhelyhez tartozik, de azért csak egy falu a várostól  kb. 7 km-re az összes velejáró falusi, romantikus elemmel együtt (reggeli és esti tehénvonulás, por, gödör s trágya a főúton, jellegzetes faillat fűtés-szezonban). Szóval, először körbenéztünk a szomszédos falvakban, mert a házunk melletti óvodát ideköltözésünkkor megszüntették s aztán a városban.
      Nézelődtünk, válogattunk. Az alábbi szempontok alapján:

      2010. szeptember 2., csütörtök

      Segítség!!! Egérinvázió van nálunk!

      Ígértem képeket a születésnapi reggelimről. Alább megnézheted, de addig is elárulom, hogyan készült.
      Anya este megfőzte a tojáskákat (mindenkire egy egész tojást számított) és a krumplikat, s éjjel (mert jó későn aludtunk el) megpucolta (hiába mondtam neki, hogy szívesen segítek). Aztán félbevágta őket, tányérkákra tette s előkészítette az egerek szemét-fülét-farkát. Ügyesen bevagdosta kicsi, éles késsel a szemek-fülek-farkak helyét és ugyancsak azzal a kicsi késsel belesegítette őket a helyükre.

      2010. augusztus 27., péntek

      Tolcsvay féle Magyar misén nevelődik a gyerek

      Anya napok óta a Tolcsvay féle Magyar misét hallgatta és gyakorolta, olyannyira, hogy már én is kezdtem megtanulni. Nagyon ügyesen tudtam énekelni, hogy jön a vihaaaaaaaaaar, jön a vihar. Anya ugyan  mondta, hogy semmiféle vihar nem jön, mert ő Glóriát énekel, de annak meg semmi értelme, én inkább a viharnál maradok, mert ezt már ismerem. A múltkor is olyan nagy dörgés és villámlás, égzengés és földindulás volt, hogy megtanultam, mi a vihar.
      Szóval, Anya nagy lázban volt, mert jönnek a városnapok, úgy is mint Őszi sokadalom, s ezzen fellép a Cantus kamarakórus, amiben ő is énekel. S jönnek valami bácsik és nénik, akik nem kórusban énekelnek, ők lesznek a szólisták. Megígérte, hogy elvisz a főpróbára, ha nem fogom összeboronálni az erősítő felszerelést. Én mindent megígértem, csak mehessek vele próbára.

      2010. augusztus 24., kedd

      Kolozsvári Magyar Napok Nagymaszat szemszögéből

      Anyáéknak már felsoroltam, hogy utaztam trolin, villamoson és buszon, de vonaton még nem. Így Szupernagyi hazavitt magához VONATON. Persze anyáék is jöttek utánam rá két napra, mert Apa már megint hivatalos volt egy felolvasó estre. Valami guruzsmás berbécset kellett bemutatnia. Szóval ők is megérkeztek Kismaszattal Kolozsvárra, épp időben arra, hogy Apa beessen az előadására. Megvolt az előadás, volt érdeklődő is, így most a szülők megünnepelték egy kicsit a szabadságukat. Mi is a miénket. Ők jól elvoltak a kocsmában, mi jól elvoltunk nagyinál, csak este volt baj, mikor altatni kellett. Hát akkor bizony hiányzott Anya, de aztán belenyugodtunk nagy nehezen, és elaludtunk. Igaz, éjszaka azért fel-felkeltünk, hogy megnézzük hazajöttek-e vagy sem a szülők. Nagyon nem tudták kipihenni magukat...

      2010. augusztus 18., szerda

      Még mindig a Szászfalusi Falunapokról

      Idén is jó volt a hangulat a falunapokon.
      A templomban ünnepélyesen megejtettük a falunapok megnyitóját, amit Rácz Károly polgármester úr köszöntő beszédéből állt. Ezt Fórika Balázs kántor bácsi orgonakoncertje követte, aminek a címe az ünnephez megfelelően Ave Maria gratia plena volt. A templomból egyenesen a 92 éves Varga Zsuzsanna volt tanítónőhöz mentünk, akit felköszöntöttünk, mint a falu a legidősebb lakósa. Ezen a héten a polgármesteri hivatal kiküldi az ajándék szekér fát neki.
      A közös (egy időben több üstben való) tokányfőzés egy kis késéssel kezdődött, ám a foci épp időben.:) Emiatt a tervezett ügyességi vetélkedők kezdési időpontja elhúzódott, mert mindenki drukkolt a kiszemelt csapatának. A lelkes szurkolás miatt kevés érdeklődő volt a Zöld Nap Egyesület sátránál, ahol komposzt-totót lehetett kitölteni egy dióért, illetve papírból különböző figurákat lehetett hajtogatni.

      2010. augusztus 9., hétfő

      Újra itt az uborkaszezon avagy hogyan tegyünk el savanyúságot

      Kellékek (kétféle savanyúság elkészítéséhez):
      • 1 db. Anya
      • 1 db. Apa
      • 1db. Kismaszat
      • 1 db. Nagymaszat
      • 1 db. Mama
      • 2 db. veder
      • 1 db. konyhai robot
      • víz (amennyi szükséges)
      • kisebb-nagyobb uborkák
      • ecet
      • hagyma
      • murok
      • cukor
      • fűszernövények (az utóbbi 7 hozzávaló adagolása tetszés szerint történik)
      • tartósítószer

      Háromévesek lettünk! (vakációs változat)

      Nyaralás közben "utolért" bennünket Nagymaszat szülinapja. Nem is hiszem el, hogy már egy hároméves, egyszer öntudatos, másszor csak egyszerűen hisztis, tündéri Nagymaszatom van!
      Bevallom őszintén, hogy az egyre erősödő irányzat, mely szerint egy sikeres születésnapi ünneplés kötelező járuléka a NAGY felhajtás, SOK kaja és még TÖBB ajándék, elbátortalanított egy picit. Akármerre néz az ember, ez folyik mindenhonnan. Nem vagy jó szülő, ha a legújabb divatos játékot, babát, kifestőt, matricás könyvecskét meg nem veszed a gyerekednek szülinapi ajándékként, ráadásul a tortáról a habot csakis egy gyorsétteremben lehet lenyalni. Mit akarunk bizonyítani, ha elárasszuk a gyermekünket mindazzal az ajándékkal, amit ránk erőltetnek a reklámokban? Mi lesz akkor, ha nem veszük meg mindazt, amit ránk akarnak erőszakolni, ha válogatunk, megválogatjuk a dolgokat?
      Egy hároméves még fel sem fogja egészen, hogy miről is van szó, csak élvezi, hogy most minden róla szól. Az én Nagymaszatom napok óta azon morfondírozott, hogy akkor jön a szülinapja ?, és megtalálja őt?, és egyáltalán miért van neki születésnapja? Erre megnyugtató választ adtam, hogy azért van neki születésnapja, mert anya hasából három évvel ezelőtt ezen a napon bújt(atták) elő, és akárhova megy, a szülinapja, mindig  megtalálja őt. Oda megy, ahol ő lesz, mert ez az ő napja.
      Szerintem a hangsúly  a gyermekkel, ünepelttel töltött tartalmas, minőségi időn van. Együtt lenni vele, odafigyelni rá, meghallgatni őt, éreztetni, hogy fontos számunkra, hogy ez az ő napja és mi (szülők, ünnepelők) mennyire örülünk, hogy köztünk van. S igenis, teljesítsük neki a kívánságait, ajándékozzuk meg azzal, amire régóta vágyott, amennyiben úgy ítéljük meg, hogy hasznára válik.
      Nálunk így zajlott le a nyaralós szülinapozás: A nagy nap előtt megtettük a szükséges előkészületeket, hogy reggelire, amint a kisasszony felébred, tálalva legyen a meglepetés. Fel is ébredt annak a rendje s módja szerint csak egy icipicivel később mint szokott. Ám ez az icipici is túl korán volt a velünk együtt nyaraló fiúcskának, akinek feltétlen ott kellett lennie az eseményen.
      Reggelire zsúr volt. Az este legyártott tojásegérkék még bírták magukat, nem sikerült elfogyasztaniuk az eléjük tett sajt, főtt krumpli és kolbász katonákat, így az került az asztalra. Nagy siker volt, főleg az egér füle, ami szintén kolbászból volt. Később Nagymaszat leadta a rendelést, hogy neki milyen formájú tortája legyen, így ebéd utánra meglett a kért bohóctorta is. (Izgultam nagyon, mert a sütőporos receptek elkészítése nem az én erős oldalam. De a végén büszke voltam magamra.) Többszöri kísérletezés után sikerült meggyújtanunk a méhviasz gyertyákat is, és végre nekiállhattunk enni. Szinte elfelejtettük átadni az ajándékot, de még idejében eszünkbe jutott.
      A tortaevés után az egész nyaraló csapat levonult egy patakra, hogy köveket dobálhassunk bele, mert micsa jó mulatság ez. És tényleg jó mulatság volt ez. Ennyire felszabadultnak és megbékéltnek rég nem éreztem magam. Csak dobáltuk bele a köveket a patakba, estünk bele a patakba, cseréltük ki a vizes ruhákat, mostuk meg a homokos-sáros kezeinket, beszélgettünk, forrást fedeztünk fel. Együtt voltunk. És jó volt. (Képeket később teszek fel.)
      Ajánlom, ti is próbáljátok ki! (Azért vigyetek két rend váltóruhát a csemetéiteknek...)

      2010. augusztus 2., hétfő

      Borsószezon

      Nem tudom, kinek van rá lehetősége, hogy borsót szüreteljen saját kertjéből és aztán a teraszon vagy valami árnyékos részen bontogassa, de nekünk lehetőségünk van erre. Leírom, ez hogy működik.
      Ahogy kezd érni a borsó a gyerekek, főleg a nagyobbik, rájárnak. Nagyon finom, édes a nem teljesen nagyszemű borsó. Próbáljátok ki! Kiválóan helyettesíti AZ édességet (cukorka, csoki, stb.). Szóval, ami megmarad, azt leszedjük és nekiállunk bontani. Előre jelzem, nagyon frusztráló egy tevékenység, szinte olyan, mint a balladabeli eset... Kibontok egy hüvelyt, rögtön felfalják a kis éhenkórászok.

      2010. július 30., péntek

      Árvíz utáni gondolatok

      Kedd éjjel (vagy inkább hajnalban?, már nem tudom, mert órát nem néztem) nagy zuhé volt. Jó sokáig esett s úgy igazándiból, ahogy a román is mondaná "ploua cu găleata". Azért szerencsére vedrek nem estek a tetőre, de izgatottan figyeltük az ablakból, hogy akkor a focipályán mi is a helyzet. Tudniillik, ha nagyon nagy a víz a pályán, valószínű, hogy kiömlött a patak. Nahát, nem volt semmi gond. Az ember délben elmegy munkába, etetés, altatás, ház körüli teszek-veszek. Nyugodt vagyok, ugyebár délben még hoztak ki homokot és zsákot a polgármesteri hivatal emberei. Meg is töltötték őket, elhelyezték a kritikus helyeken, szó sem lehet vízről.

      2010. július 24., szombat

      Tusványosi forgatókönyv anyáknak avagy mit csinálj ha az embered előad s a család is a színen van (kétgyerekes változat)

      Csomagolj be a délutáni programra. Úgy induljatok, hogy a kocsiban tudjanak aludni a csemeték, így a délutáni alvás kipipálva. Lehetőleg eső után és a kiszemelt előadás előtt érkezzetek. Nyugtasd meg az embert, hogy azért még odaértek időben. Figyeld a szabad parkolóhelyeket a végállomásnál. Szállj ki a kocsiból, vedd elő a csereruhát, hogy a kölykek átizzadt ruháit felválthasd szárazra. Kérd meg a párod, hogy segítsen egy cseppet, adja fel a ruhát az egyik emberpalántára. Segíts neki áthúzni a gyermek leizzadt fején a ruhácskát, majd húzd át a másik gyermek fején is ruhát. Öltöztessétek át őket, gombold be a gombolnivalókat. Keressétek meg a helyszínt. Mutasd meg a nagyobbiknak, hol találkoztok, ha elveszítenétek egymást. Gyorsan kapd ölbe és szaladj előre megkeresni a család többi tagját, még mielőtt tényleg elveszítenétek egymást.

      2010. július 22., csütörtök

      Feltuningolt tányérok

      Fent: Mesterpéldányok száradás közben
      Lent: Kismaszat remekműve
      Nem tudom, kinél hogy van, de nálunk a tányér s a csésze (vagy bögre, pohár, nevezd ahogy akarod, a lényeg az, hogy lehessen belőle enni-inni s törhető legyen) fogyóeszköz. Szó se róla, mind a két kölyöknek megvan a maga törhetetlen (éppen csak hajlítható, formázható, horpasztható) műanyag vagy alumínium tányérkája, pohárkája, de valahogy csak a kezükbe kerül egy nem a kezükbe való tárgy is (leveszik a pultról, hirtelenében egy törhetőbe adok inni, vagy arra rakom ki a tésztát (=sütit), mert az övéké a mosogatókagylóban van, s már nincs idő arra, hogy elmosogassam), és máris megtörténik a csoda! Elejtik, rosszul számítják ki a kezük és a pult közötti távolságot (ami egyébként normális dolog, mert még csak 3 illetve másfél évesek), lelökik az asztal széléről... S még annak örvendhetek, hogyha csak megcsorbultak.

      Kórházi játékok kiválasztásának szempontjai

      Már ötször voltunk kórházban. Kolozsváron is és Kézdin is. Négyszer Nagymaszattal s egyszer Kismaszattal. Nekem ez elég soknak tűnik, főleg, hogy én szülésig csak hírből ismertem eme gyógyító intézményeket. Pedig azért én is átestem különböző gyermekbetegségeken, hűléseken, lázas is voltam nem egyszer. Lehet, mi vagyunk itt a kedvenc betegek??? (Egyébként most is kórházból írom e bejegyzést... :( )

      2010. július 16., péntek

      Rendezvényszervező (is) lettem

      Mióta Szászfaluba kerültem, kezembe került a falu kulturális életének az irányítása. Nagyon nem jelentkeztem én erre a feladatra, de a nagyobb kamaszok annyi bizalommal és nyitottsággal közeledtek felém, és kértek meg, segítsek egy-két színdarab betanulásában, az alkalomhoz illő szereplés elgondolásában, hogy azóta szerveztem farsangi bált, húsvéti, karácsonyi, március 15-i előadásokat, kézműves foglalkozásokat, gyermeknapot, Mikulás-napot, s falunapot. Egyre inkább belelendülök, s ötletelek, mivel lehetne feldobni a szászfalusi eseménytelen életet. S hát van egy-két ötletem...

      A múlt évi első falunap a falubeli fiatalok kezdeményezésére született meg. A falunap célja hagyomány- és értékteremtés. Olyan játékokat illetve játékos foglalkozásokat szervezek, melyek által a fejlődő egyén (s nemcsak) kipróbálhatja önmagát, feszegetheti saját maga határait, egyúttal egyre erősödő önbizalmat is nyerve.

      2010. július 15., csütörtök

      Miért e blog?

      Gyerekkorom óta valami "nagy-nagy" dolgot akartam tenni. Egyfajta világmegváltás típusú idea volt bennem. Most, hogy két örökmozgó emberpalánta édesanyja lettem, meg is van a lehetőségem a véghezvitelére. A blogot elsősorban azért indítottam, hogy önmagamnak rendszerezzem azokat a fontos dolgokat, amikkel gyermekeim nevelésében szembesülök. Értem én ezalatt a játék, fegyelmezés, etetés, napi program fogalmait.
      Nem szeretném, ha a gyerekeim csak drága játékokkal játszanának, amiknek drága és környezetromboló az előállításuk, és mindig a legújabb divat szerinti felfogásnak feleljenek meg (ettől azért egy cseppet távol állunk még, mert aprók még a purecek), hanem azt szeretném,
      Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...