A gyermeknek az Isten két kicsi kezet adott. Egyik keze az apja kezét fogja, a másik az anyjáét.

Kertész Mária pszichológus, mentálhigiénés szakember, házas, három gyermek anyja. Tamás 7, Dávid 5, Máté meg 2,5 éves. „Azt gondolom, hogy akkor vagyok hiteles a családom, vagy akár más emberek előtt, ha érzelmeimet - örömömet, félelmemet, haragomat egyaránt - fel merem vállalni. Ehhez kell egy jó adag bátorság is, de megéri!”

Pszichológus, mentálhigiénés szakember vagy. Elárulnád, hogy számodra mindezek mit jelentenek?

Kertész Marika

A mentálhigiéné kifejezés lelki egészségvédelmet jelent. És ez nagyon fontos számomra. De ennél is fontosabb a lelkek megmentése. Éppen ezért én mindenekelőtt Istent kereső emberként, keresztény feleségként és édesanyaként határozom meg magam, a többi „címke” csak ezek után következik. Nagyon közel áll a szívemhez az, amit Pálhegyi Feri bácsi mond magáról: "A pszichológia sokat segített nekem abban, hogy az embereket jobban megértsem, viselkedésük indítékait felfedezzem, sőt néha abban is, hogy a segítés módját könnyebben megtaláljam. Életem alapvető problémáinak a megoldását azonban nem a pszichológiától várom, ezért másoknak is azt ajánlom: ne ott keressék.” Én is hasonló módon érzek, gondolkodom. Életem nagy kérdéseire a választ mindig az élő Istennél keresem, nagy hangsúlyt fektetve a bibliai igazságok minél teljesebb és hitelesebb megélésére.

Három fiad van. Hogyan sikerül az elméletet átültetned a gyakorlatba?

Helyzettől függ… Vannak esetek, amikor egészen könnyen megy, csak úgy kipattannak belőlem a jobbnál jobb ötletek. Máskor viszont komoly odafigyelést, tudatosságot igényel a részemről. Olyan is van, amikor minden tudományom csődöt mond, „padlót fogok”… Ilyenkor el kell könyvelnem a saját kudarcomat. Igazából a lelki egyensúlyom meglététől vagy hiányától függ minden. Ha én rendben vagyok, a dolgok körülöttem is jól alakulnak. Ha belül zűrzavar uralkodik, ez kifele is megnyilvánul.

Fontos-e számodra az érzelmek kimutatása családod fele? Fiaidat is erre neveled, hogy beszéljék ki magukból örömüket, fájdalmukat? Miként viszonyulnak ehhez a gyakorlathoz a csemetéid?

Szekerezés

Igen, fontos. Nem szoktam letagadni az érzelmeimet. Azt gondolom, hogy akkor vagyok hiteles a családom, vagy akár más emberek előtt, ha érzelmeimet - örömömet, félelmemet, haragomat egyaránt - fel merem vállalni. Ehhez kell egy jó adag bátorság is, de megéri! Gyerekeimet is erre tanítom. Jó nebulóknak bizonyulnak, látva a példámat, ők is hasonlóan teszik ezt. Persze van egy nagyon fontos szabály: érzelmeinket felvállaljuk, közöljük, de „normális mederben”. Ezalatt azt értem, hogy ha dühösek vagyunk, nem kell feltétlenül csattogtatni, ordítani, kiabálni. Más módszerek is vannak arra, hogy ezt egymás tudomására hozzuk.

Testvérféltékenység, egymás közötti versengés, vélt vagy valós sérelmek okozta konfliktusok minden családban vannak. Gondolom, három fiú mellett ez jobban kiéleződik. Hogyan oldod meg ezeket a problémákat?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy segítek nekik megoldani a problémákat. Hiszem, hogy az a legjobb megoldás, amire ők maguk jönnek rá. Konfliktusok esetén gyakran alkalmazom az „elkülönítés” módszerét. Ez nálunk azt jelenti, hogy az érintettek rövid időre magukba szállnak egy csendes helyen, elgondolkodnak a viselkedésükről, majd megosztják azt, hogy mire jutottak, nevezetesen azt, hogy szerintük mi nem volt helyes a magatartásukban, miért, mit és hogyan lehetne másképpen tenni. Ez a módszer bevált.

Anyaként nehéz pillanatok vagy akár napok elé nézünk, mikor gyermekünk beteg lesz. Neked legnagyobb fiad veleszületett szervi rendellenességgel rendelkezik. Hogyan éled meg ezt a helyzetet?

Általában könnyen. Ebben nagy segítség számomra az Istenbe vetett hitem. Ő ad nekem erőt ennek elfogadásához, feldolgozásához. Nélküle sokkal nehezebben boldogulnék.

Nyaral a család

Honnan merítesz erőt, honnan töltekezel, ahhoz, hogy legyen erőd a családi fészek melegének újrafűtéséhez?

Mindenekelőtt az imából, a napi szentáldozásból merítek erőt, de segítség számomra egy jó könyv elolvasása, vagy egy meghitt, őszinte beszélgetés is.

Hogyan beszélsz gyermekeidnek Istenről?

Arra törekszem, hogy az életemmel többet mondjak számukra Istenről, mint a szavaimmal. Nagyon fáj, hogyha ez valamilyen okból kifolyólag nem sikerül. Ilyenkor bűnbánatot tartok, és „tiszta lappal” kezdek a Mindenható erejével. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem beszélek nekik Istenről. Beszélek, csak mindegyiknek a maga szintjén, figyelembe véve életkori sajátosságaikat. Igyekszem az általuk megfogalmazott kérdésekre válaszolni, így remélhetőleg nem beszélek el a fülük mellett.

Nagyon sok olyan család van, ahol az apa nem avatkozik be a nevelésbe, mert ez hagyományos női szerep. Nálatok ez hogy van? Milyen családmodellt követtek?

Az esküvőnkön a vőfélyünk egy nagyon fontos dolgot mondott: „A gyermeknek az Isten két kicsi kezet adott. Egyik keze az apja kezét fogja, a másik az anyjáét.” Ezt mi nagyon megjegyeztük, és igyekszünk eszerint nevelni gyerekeinket. Fontosnak tartjuk, hogy mindketten aktívan részt vegyünk gyerekeink nevelésében. Természetesen - mivel én többet vagyok velük- rám ebből nagyobb rész hárul, de a férjem is igyekszik kivenni a részét mindenből: a fürdetéstől, etetéstől, pelenkázástól kezdve egészen a meseolvasásig.

Együtt a család

Tudnál-e mondani pár olyan tippet, amelyek segítenék az apákat, hogy aktív szerepet töltsenek be gyermekeik életében?

Igen. Menjenek el együtt kerékpározni, focizni, fagyizni, könyvtárba vagy múzeumba. Nézzenek együtt filmet, majd beszéljék meg. Dolgozzanak együtt a számítógépen. Rendezzenek gyertyafényes vacsorát, s asztal körül beszélgessenek egy nagyot, osszák meg egymással álmaikat, örömeiket, nehézségeiket. Énekeljenek együtt. Építsenek egy jó nagy tornyot. És lehetne folytatni a sort… Szerintem minden gyermekét szerető apukában van annyi leleményesség, hogy képes jó programokat szervezni gyerekei számára.

 Mi a titka annak, hogy a szülők ne egymás ellen, hanem ketten vállvetve neveljék a csemetéket, legyen kettejük között összhang?

Legyen közös „mentorunk”, azaz legyen közös cél, amerre tartunk együtt, illetve amerre gyerekeinket is terelni kívánjuk. Nálunk ez a közös cél: Isten szeretete, az Ő parancsolatainak való engedelmesség. Ez határozza meg a nevelési módszereinket is, ebből fakad a kettőnk közötti egység, összhang. Ezért szoktunk együtt is imádkozni.