2010. szeptember 23., csütörtök

Lehet másképp is!

A világ számos helyszínén október 6-12. között megünneplik a Babahordozás Nemzetközi Hetét: népszerűsítik a baba-mama testközelség boldogító hatását, segítenek a kezdő édesanyáknak, pontos, tapasztalaton és kutatásokon alapuló információkkal látva el őket. (eletfa.ro)

Kamaszkoromban kíváncsian és bizonyos fokú irigységgel néztem Kolozsvár főterén a kolduló cigány asszonyokat, amint nyakba bogozott kendőben hordozták csecsszopó (és nagyobbacska) gyermekeiket. Ki nem mondott vágyam az volt, hogy én is valami effélében vihessem majdani csemetéimet.
Terhes koromban találkoztam először a hordozókendővel és szinte leszerettem a gazdájáról. Úgyhogy inkább ajándékba kaptam egyet (köszönet érte Balázsnak és Juditéknak!). Abban a hordozókendőben hoztam ki Nagymaszatot a szülészetről, nem kis ámulatára az asszisztens- és orvosgárdának. :)
Nagyon jól bevált a kendő. Lehet benne főzni, mosogatni, enni (több helyen pecsétes a kendő. Akkor még nem hallottam az Ariel Professional-ről), bevásárolni (elől csomag, hátul csomag, épp egyensúlyban leszel, nem görbülsz meg), kórusban énekelni, kocsmázni, stb.
Alább feltöltök egy pár szemléltető képet. Egyik-másik kép minősége kívánnivalót hagy maga után, de a lényeg látható.

Szöveg: Nagymaszat három hetes korában. Köszöni szépen, jól elvolt, nem fulladt meg! Kép: Félhosszú, fekete hajú anyuka tartja a kezét egy drappos szőttmintás hordozókendőben tartott gyermekén. A gyermekből a feje búbja sem látszik. Anyuka egy régi fából készült kút és a mellette levő zöldre festett hordó előtt áll.
Nagymaszat három hetes korában.
Köszöni szépen,
jól elvolt, nem fulladt meg!


Szöveg: ugyanaz a kendő, immár lengőágyként használva. Kép: a fenti kendő kifeszítve, megkötve, és beléhelyezve a baba. A baba rövidujjúban van, eldobható pelusban és csak a fél szeme látszik, az is félig csukva. Vagy inkább nyitva.
Ugyanaz a kendő, immár lengőágyként használva.

Szöveg: Igen, minket bámultak Kézdivásárhely utcáin... Kép: egy zöld-fehér apró kockás kendő takarja el a kicsi fejét, arcocskája anyja mellkasára simul. Közelkép.
Igen, minket bámultak Kézdivásárhely utcáin...

Szöveg: Kismaszat se maradhatott ki a sorból. Kép: Törpanyu közelről fényképezve, amint egy íróasztalnál ül, magára kötve kisebbik gyermekét. Ugyanaz a kendő.
Kismaszat se maradhatott ki a sorból.
Szöveg: Nemcsak mamagolni, de apagolni is jó :) Kép: egy nagy bevásárlóközpont előtti parkolóban apuka hasára kötve egy baba. Apuka hunyorít a kamerába.
Nemcsak mamagolni, de apagolni is jó :)

A teljesség igénye nélkül felsorolom, mennyi helyen voltunk egybekötve: színházban, koncerten, fodrásznál, kozmetikusnál (igen, rám volt kötve akkor is), hegyekben kirándulni, erdőn-mezőn, vendéglőben, gyűlésben, Báthory-ünnepség megnyitóján a kórusban stb. S mindezeken a helyeken a lehető legnyugisabban lehet szoptatni is. A lényeg, hogy Anya legyen nyugodt. ;)

Hordozták a gyerekeim:

Szöveg: Szupernagyi is konformálódott... Kép: Fekete blúzos nagyi, aki a már ismert kendőben hurcolja unokáját. A két arc egymás mellett van, a gyermek nyelvecskéje a szája bal sarkából kilóg.
Szupernagyi is konformálódott...

 
Szöveg: ...ha nincs babakocsi, akkor nyakába kötve büszkélkedik az unokáival. Kép: a fenti nagyi és unoka páros, ezúttal nagyin egy melegítőfelső van, a kicsin egy fehér kalapszerű sapka.
...ha nincs babakocsi, akkor nyakába kötve büszkélkedik az unokáival.


Szöveg: Nagynéninek is muszáj volt kipróbálnia. Kép: Téli ruhűkba beöltözött nagynénin (fehér esővédős sapka, fehér sál, fekete hosszú kabát) a már ismert kendőbe tekerve füsrendbe bújtatott gyermekecske.
Nagynéninek is muszáj volt kipróbálnia.

Szöveg: Keresztanyu is kivette a részét a csomaghordásban. Kép. Nyári ruhás kép. Előtérben a hosszú hajú keresztanyu, akin kendőben lóg keresztgyermeke. A háttérben faliszekrény, könyvekkel.
Keresztanyu is kivette a részét a csomaghordásban.
 S aki addig próbálgatta, míg beleszeretett:


Szöveg: Mi a közös a képekben? Kép: más a kendő. Nagynéni hátán a gyermekcsomag.
Mi a közös a képekben?


Szöveg: Az unokatesók mind kendős babák! Kép: ugyanaz a kendő, ugyanaz a nagynéni, immár elől hordja a gyermeket.
Az unokatesók mind kendős babák!
Szóval, mindenkinek ajánlom, próbálja ki ezt az egyedülálló érzést, amit ez a hordozókendős (mei tai-os, karikás kendős) megoldás nyújt a baba-szülő pozitív kapcsolat kialakításában!
Ha többet szeretnél olvasni a témáról, akkor ajánlom, nézd meg az Életfa Egyesület, Patrubány Csilla honlapját vagy Soós Kata mei tai-os oldalát.

Szöveg: Pusszantás mindenkinek! Kép: előtérben Törpanyu és a kismaszat, akinek a száj úgy van összehúzva, mintha puszit adna. Háttérben dombos, hegyes táj.
Pusszantás mindenkinek! ;)

Neked van ilyen képed? Küldd be! Itt található az emailcímem.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...