Anyáéknak már felsoroltam, hogy utaztam trolin, villamoson és buszon, de vonaton még nem. Így Szupernagyi hazavitt magához VONATON. Persze anyáék is jöttek utánam rá két napra, mert Apa már megint hivatalos volt egy felolvasó estre. Valami guruzsmás berbécset kellett bemutatnia. Szóval ők is megérkeztek Kismaszattal Kolozsvárra, épp időben arra, hogy Apa beessen az előadására. Megvolt az előadás, volt érdeklődő is, így most a szülők megünnepelték egy kicsit a szabadságukat. Mi is a miénket. Ők jól elvoltak a kocsmában, mi jól elvoltunk nagyinál, csak este volt baj, mikor altatni kellett. Hát akkor bizony hiányzott Anya, de aztán belenyugodtunk nagy nehezen, és elaludtunk. Igaz, éjszaka azért fel-felkeltünk, hogy megnézzük hazajöttek-e vagy sem a szülők. Nagyon nem tudták kipihenni magukat...
Másnap délelőtt aztán nagy közös belvárosi családi mászkálás volt a program cipővásárlás címszó alatt, minek mi nagyon örültünk, mert egyfolytában a nyakukban lógtunk s onnan néztük a világot. Nagy fáradtan beestünk a kézműves foglalkozásokra is, ahol egy csomó "sóliszt" gyurmát formáztam, míg Kismaszat inkább ette. Szerintem, nyugodtan adhattak volna neki egy tömb sót, mert azt is elnyalogatta volna, mint a kecske. Az arcfestést már nem bírták kivárni az ősök, azt hitték túl fáradtak leszünk s nem lehet majd bírni velünk, így inkább szépen hazatereltek. Ami azt illeti, igazuk is volt, mert már a kocsiban elaludtunk. Nem sokat, épp csak annyit, hogy reménykedjenek, a kocsiból kivéve, folytatjuk álmunkat. Tévedtek. Komoly erőfeszítésébe került Szupernagyinak minket elaltatni. Alvás közben, már megint eltűntek a szüleink, de nagyon nem keseregtünk emiatt, mert nekünk fontos ismerkedési programunk volt a játszótéren. Nekik is fontos találkozási estjük volt a Fő téren és környékén. Anya egy cseppet sajnálta, hogy nem vittek minket is magukkal, mert ugye, milyen jó dolog büszkélkedni két ilyen életrevaló gyerkőccel a sok gyerekkori pajtása, játszótársa, ismerőse, licistársa, egyetemista korabeli ismerőse, tanárai előtt, de aztán, Kaláka koncert alatt, helyreállt a lelkiállapota, mert legalább nem értették ránk is azok az éneklő bácsik, hogy "babák, üljetek le", s Anyának nem kellett miattunk is szégyenkeznie, hogy mi csak azért se ülünk le. Mert mi, biztos még a színpadra is felmentünk volna megmutatni, hogyan kell táncolni...
Vasárnap az egész család megnézte a néptáncosok felvonulását, amit nagyon szerettünk. Sajna, nekünk olyan programunk van, hogy dél körül alszunk, így nem tudtunk teljes egészében részt venni a programokon.
Ez a hétvége a nagy ölelések és találkozások ünnepe volt minden kolozsvári számára.
Másnap délelőtt aztán nagy közös belvárosi családi mászkálás volt a program cipővásárlás címszó alatt, minek mi nagyon örültünk, mert egyfolytában a nyakukban lógtunk s onnan néztük a világot. Nagy fáradtan beestünk a kézműves foglalkozásokra is, ahol egy csomó "sóliszt" gyurmát formáztam, míg Kismaszat inkább ette. Szerintem, nyugodtan adhattak volna neki egy tömb sót, mert azt is elnyalogatta volna, mint a kecske. Az arcfestést már nem bírták kivárni az ősök, azt hitték túl fáradtak leszünk s nem lehet majd bírni velünk, így inkább szépen hazatereltek. Ami azt illeti, igazuk is volt, mert már a kocsiban elaludtunk. Nem sokat, épp csak annyit, hogy reménykedjenek, a kocsiból kivéve, folytatjuk álmunkat. Tévedtek. Komoly erőfeszítésébe került Szupernagyinak minket elaltatni. Alvás közben, már megint eltűntek a szüleink, de nagyon nem keseregtünk emiatt, mert nekünk fontos ismerkedési programunk volt a játszótéren. Nekik is fontos találkozási estjük volt a Fő téren és környékén. Anya egy cseppet sajnálta, hogy nem vittek minket is magukkal, mert ugye, milyen jó dolog büszkélkedni két ilyen életrevaló gyerkőccel a sok gyerekkori pajtása, játszótársa, ismerőse, licistársa, egyetemista korabeli ismerőse, tanárai előtt, de aztán, Kaláka koncert alatt, helyreállt a lelkiállapota, mert legalább nem értették ránk is azok az éneklő bácsik, hogy "babák, üljetek le", s Anyának nem kellett miattunk is szégyenkeznie, hogy mi csak azért se ülünk le. Mert mi, biztos még a színpadra is felmentünk volna megmutatni, hogyan kell táncolni...
Vasárnap az egész család megnézte a néptáncosok felvonulását, amit nagyon szerettünk. Sajna, nekünk olyan programunk van, hogy dél körül alszunk, így nem tudtunk teljes egészében részt venni a programokon.
Ez a hétvége a nagy ölelések és találkozások ünnepe volt minden kolozsvári számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése