2010. november 9., kedd

Kenyér nélkül maradtam

Illetve, kenyér nélkül maradtunk a hétvégén, de mivel inkább az Anya dolga a beszerzés meg az ételkészítés, ezért vettem magamra. Szóval, hétvégén kenyér nélkül maradtunk. Hogy miért nem vettem az üzletből?
Azért, mert:
  1. hétvégén alig van nyitva üzlet (ez nem vadkapitalista vidék)
  2. abban a párban is, ami nyitva tart, szombat reggeltől vagy még jobb, péntek estétől nem lehet kapni kenyeret (említettem, hogy ez nem egy vadkapitalista vidék?).
Így nekiálltam kenyeret sütni. Körülnéztem, mi van a kamrában, hűtőben, a fiókokban, a pincében, mit lehetne felhasználni. Ezekből használtam:
  • máléliszt
  • búzaliszt (szimpla)
  • teljes kiőrlésű búzaliszt
  • napraforgómag
  • lenmag
  • élesztő
  • cukor
  • sütőtök
Ezeket ügyesen összedolgoztam (a sütőtököt nyersen lereszeltem a robottal előtte), s vártam, hadd nőjön fel a tészta.
Ez az egész procedúra, nem ment olyan simán, mint leírtam, mert:
  • maszaték sorban álltak és sztrájkoltak adjak nekik is tésztamasszát, gyúrják ők is,
  • ügyelni kellett, hogy a ruhájukon, az asztalon, a székeken és padlón kívül más (hűtő, fal, rádió, könyvek, s egyéb házbeli tárgy) ne legyen csupa lisztes-ragacsos.
De, mihelyst megkapták az ő kis tálikójukat, a liszt, mag, só, cukor és élesztő adagjukat, csend és béke honolt, így gyorsan be lehetett gyúrni a masszát.
Íme a folyamat képekben a massza tálba helyezésétől:
Egy blogban olvastam (sajnos, már nem tudtam visszakeresni, melyikben), hogy jénai tálban is lehet sütni kenyeret. Kikenni, kilisztezni, masszát bele, fedőt rá, be a sütőbe (úgy is mint lerbe), s 30-40 perc után le a fedővel. További 15-20 percig anélkül sül szúrópróbáig.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, kiliszteztem a tetejét. Egy másik hirtelen ötlet adta ezt a torta formájú bevágást.

Maszaték gyúrásából ez az 5 db. muffin keletkezett.

Így néz ki megsülve a kenyér kívülről. Természetes alapanyagokból készült egészséges kenyér.
Így meg belülről.  Finom, érdekes íze van. Jó annak, aki szereti a testesebb kenyereket. Laktatos nagyon.

Miért jó, ha a gyerek is segít? Azért, mert:
  • csend lesz, végezheted a munkád
  • újabb anyagokkal kerül kapcsolatba (szókincsbővítés, illetve -elmélyítés: hogy alakul át a búza kenyérré, búza, liszt, malom, malomkő, korpa, stb.)
  • kísérletezhetik vele, megkóstolhatja (tapasztalatszerzés: milyen az íze, hogyan változik az állaga - porból ragacsos lesz, majd ragacs nélküli massza, a víz-liszt arányok függvényében)
  • a fentebb leírtak alapján bevezetést nyer a becslés elsajátításába (kell még liszt vagy sem)
  • figyelme lekötésével koncentráció (figyelni-tudás) készségét fejlesztgeti képességgé (mély játszás)
  • megtanulja mi jár/hat a kenyérbe (reménykedhetsz benne, hogy kamaszkorában majd meglep tudásának egy-egy szeletével...:) )
  • mondtam már, hogy csend lesz egy darabig? :)

3 megjegyzés:

Nyuszmok írta...

:). Elég veszel kenyérsütött, veszel kenyér sütéshez kész kevert lisztet, belevágod a kenyérsütöbe, sót, vizet és oda teszed a robotott dolgozni. Te meg kszited a finom ebédet :). Az is hasonló modon :D. Igy van időd játszani a kicsikkel :).

Kosztándi Timi írta...

Hát, így is lehet nézni a dolgokat. De,
1, nem vagyok én nagyon megbékélve a készen bekevert liszttel (amúgy nem is tudom, hogy kapható-a vagy sem errefele),
2, a gyerek egy csomó mindenről lemarad, azzal, hogy nem veled együtt gyúrja, (be is kell ám tenni a dolgokat a kenyérsütőbe, azalatt meg rajtad lóg?)
3, hagyományos úton meg olyan kenyered lesz, amilyent akarsz, illetve sikerül. :)

Nyuszmok írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...