Anya már reggeltől mondta, hogy ebéd után alvás, majd alvás után megyünk ki a temetőbe világítani. Én ugyan sokat nem értettem ebből, de mivel már hallottam a temetés szót elégszer, gondoltam, oda megyünk, csak anya rosszul mondta. Nagyon készültem, alig akartam aludni (anya meg is jegyezte, hogy nem kellett volna ilyen hamar szólnia), de végül csak sikerült egy keveset aludnom.
Alvás után szépen felöltöztünk. Felhoztuk a virágokat a pincéből, elintéztük egy cseppet, magunkhoz vettük a gyertyákat s indultunk is. Nagyon fészkelődtünk az ülésen, minden egyes részlete érdekelt ennek a világítás menetnek. Vittük magunkkal mosómedvét és egérkét is, hogy ne unatkozzunk, ha nem lenne elég érdekfeszítő a dolog. Hát unalomról szó se volt. Mama egy köteg virágcsokorral, nomeg egy hatalmas koszorúval felszerelkezve vágott neki a világításnak. Anya mondta, hogy azért megyünk, hogy emlékezzünk a halottainkra, s lássák a holtak, hogy gondolunk rájuk. Azért gyújtunk gyertyát is, hogy lássa tata, dédimama, déditata, s minden elhunyt rokon, hogy nem feledkeztünk meg róluk, őrizzük még az emléküket. Így már tudtam, hogy mamának több halottja van, azért visz annyi virágot. Gyertyából is többet gyújtott.
A temetőben csuda jó volt! Sok ember volt, mindnek a kezében virág, és csoportosan jártak-keltek a sírok között. Mi ezt nagyon szerettük. Csudi jól tudtunk játszani a sírokon levő földdel, kaviccsal. Átrendeztük a virágokat, elfújtuk a gyertyákat. A baj csak az volt, hogy nem csak a hozzánk tartozó sírokról, hanem minden egyes sírról, amit meg tudtunk közelíteni (s nem vették észre). Erősen kíváncsiak voltunk, hogy miként esik a síron való táncikálás, de anya azt mondta, hogy hagyjuk pihenni a holtakat, mert ha nem valamelyik még kidugja a kezét s megfogja a bábonkat. Hm... Elég érdekes ez a dolog, nem tudtam mit higgyek, de azért leszálltam a sírról. Nem jött senki, hogy megfogja a bábonkat (a mi megkönnyebbülésünkre), és anyának se jegyezte meg senki, hogy ejnye-bejnye, micsa dolog (az ő megkönnyebbülésére).
...csak azt sajnálom, nem vittem magammal a homokozó-szettemet. Jövőre, ha nem felejtem el, mindenképp elhozom!
Alvás után szépen felöltöztünk. Felhoztuk a virágokat a pincéből, elintéztük egy cseppet, magunkhoz vettük a gyertyákat s indultunk is. Nagyon fészkelődtünk az ülésen, minden egyes részlete érdekelt ennek a világítás menetnek. Vittük magunkkal mosómedvét és egérkét is, hogy ne unatkozzunk, ha nem lenne elég érdekfeszítő a dolog. Hát unalomról szó se volt. Mama egy köteg virágcsokorral, nomeg egy hatalmas koszorúval felszerelkezve vágott neki a világításnak. Anya mondta, hogy azért megyünk, hogy emlékezzünk a halottainkra, s lássák a holtak, hogy gondolunk rájuk. Azért gyújtunk gyertyát is, hogy lássa tata, dédimama, déditata, s minden elhunyt rokon, hogy nem feledkeztünk meg róluk, őrizzük még az emléküket. Így már tudtam, hogy mamának több halottja van, azért visz annyi virágot. Gyertyából is többet gyújtott.
...csak azt sajnálom, nem vittem magammal a homokozó-szettemet. Jövőre, ha nem felejtem el, mindenképp elhozom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése