Már ötször voltunk kórházban. Kolozsváron is és Kézdin is. Négyszer Nagymaszattal s egyszer Kismaszattal. Nekem ez elég soknak tűnik, főleg, hogy én szülésig csak hírből ismertem eme gyógyító intézményeket. Pedig azért én is átestem különböző gyermekbetegségeken, hűléseken, lázas is voltam nem egyszer. Lehet, mi vagyunk itt a kedvenc betegek??? (Egyébként most is kórházból írom e bejegyzést... :( )
Mikor az ember gyermeke beteg, sokkal nyűgösebb, zsimbesebb, kedvtelenebb, mint egészséges korában. Erre a felfokozott érzelmi állapotra még hozzájárul az is, hogy a kisember kikerül megszokott környezetéből, elveszíti a biztonságot adó otthonmaradt szülőt (vagy szülőket, ha teljesen egyedül marad), testvér(eke)t, megszokott tárgyakat, a napi rutint. A kórházba nem lehet bevinni (illetve be lehet vinni, csak nem néznék jó szemmel, s amúgy se igen van hol játszani vele) a több száz darabot számláló építőkocka-szettet, a barkácsoló dobozt szerszámokkal vagy a kedvenc hangszerünket. A kórházba amúgy is az a szellem uralkodik, hogy csak csendben, ne zavarjuk a beteget, s ha már kórházban van, akkor lehetőleg meg se moccanjon. Ez egy ici-picit másképp van a gyermekosztályon, de azért ott se lehet nyugodtan sétafikálni, felfedezni a legkisebb zugot is, mindenre felmászni, mindent kipróbálni, összejárni a nagyobbakkal, kisebbekkel, mert elkapjuk egymástól a betegséget, s amúgy is: a kórház az Kórház.
Akkor mégis milyen játékot vigyünk be a gyermekkel a kórházba? A legfontosabb szempont az, hogy ne zavarjuk se a betegeket, se a kísérőket.
*
Sok ápoltnak félkábán telnek a napjai (vagy annak egy része), mert lázas, levert, vagy altatásból ébredezik. Ezért semmiképp ne vigyünk zajtkeltő játékot. Ha elektronikai kütyüvel szeret a csemeténk játszani, húzzuk le a hangot rajta teljesen, mert rettentő idegesítő mikor minden szekundumban pittyeg, tapsol, kacag, zenél valami fülsértő módon, s általában hamisan. Ha nem tudjuk megértetni a gyerekkel, akkor egyáltalán ne vigyük be.
*
Ügyeljünk arra, hogy játékaink minél kisebb helyet foglaljanak el (a kórházi szekrény ruháinkkal, evőeszközeinkkel, tartalék ételünkkel amúgy is tele van már), illetve használatukkor ne terítsük be vele az egész kórtermet, mintegy megfullasztva a többi beteget, kivéve, ha abban a bizonyos játékban ők is társak. Nincs jobb, mint mosolyt csalni egy kis szenvedő arcára.
*
Ha a kis beteg inkább ágyhoz kötött (perfúziót kap, levert, lázas, gyenge, operálás után van), ajánlatos olyan játékokat vinni, amikkel ültében, illetve fektében is tud játszani minimális erőfeszítés mellett.
*
Az az ideális, ha egy játék egyszerre (időben egymás után) több funkcióval is szolgál, vagy társítani (kombinálni) tudunk két játékot, vagy általa kitalálni egy újat, a lényeg, hogy a gyerek használja minél többet a fantáziáját, ne unja magát. Például megkérhetjük, hogy rajzolja le azt az ábrát, amit a logikai játéka mutat, vagy próbálja meg leírni (időre) az előbbi játékban elhangzott szavakat elölről hátra (hátulról előre).
*
Figyeljünk arra, hogy totyogó (vagy nagyobb) gyermekünk kezébe könnyen tisztítható (műanyag, fa, fém) játékot adjunk. A rongy vagy szőrmejátékokba könnyebben megmarad a por s a mindenféle fertőző bacilus amiket játék során (földreesés, falnak dörgölés) felszedhet, ezzel mintegy elősegítve azt, hogy gyermekünk még betegebb legyen.
*
Ugyancsak fontos szempont, hogy a kórteremben játszható játék ne okozzon látványos utónyomokat. Értem én ezalatt a vízfestékezést például, amikor könnyen előfordulhat, hogy pacás lesz nemcsak a szék, asztal amin fest a beteg, hanem a gyermek blúza, az anya nadrágja, sőt még a lepedőn s ott virít egy nagy folt. Azt a mellékes tényt leszámítva, hogy a kórházban nem szabad mosni (tiltja a szabályzat), még mindig ott van a lehetséges fejmosás, a takarító személyzet részéről, mikor észreveszik a kis Picasso művét...
Kimaradt valami? Szólj hozzá!
Mikor az ember gyermeke beteg, sokkal nyűgösebb, zsimbesebb, kedvtelenebb, mint egészséges korában. Erre a felfokozott érzelmi állapotra még hozzájárul az is, hogy a kisember kikerül megszokott környezetéből, elveszíti a biztonságot adó otthonmaradt szülőt (vagy szülőket, ha teljesen egyedül marad), testvér(eke)t, megszokott tárgyakat, a napi rutint. A kórházba nem lehet bevinni (illetve be lehet vinni, csak nem néznék jó szemmel, s amúgy se igen van hol játszani vele) a több száz darabot számláló építőkocka-szettet, a barkácsoló dobozt szerszámokkal vagy a kedvenc hangszerünket. A kórházba amúgy is az a szellem uralkodik, hogy csak csendben, ne zavarjuk a beteget, s ha már kórházban van, akkor lehetőleg meg se moccanjon. Ez egy ici-picit másképp van a gyermekosztályon, de azért ott se lehet nyugodtan sétafikálni, felfedezni a legkisebb zugot is, mindenre felmászni, mindent kipróbálni, összejárni a nagyobbakkal, kisebbekkel, mert elkapjuk egymástól a betegséget, s amúgy is: a kórház az Kórház.
Akkor mégis milyen játékot vigyünk be a gyermekkel a kórházba? A legfontosabb szempont az, hogy ne zavarjuk se a betegeket, se a kísérőket.
*
Sok ápoltnak félkábán telnek a napjai (vagy annak egy része), mert lázas, levert, vagy altatásból ébredezik. Ezért semmiképp ne vigyünk zajtkeltő játékot. Ha elektronikai kütyüvel szeret a csemeténk játszani, húzzuk le a hangot rajta teljesen, mert rettentő idegesítő mikor minden szekundumban pittyeg, tapsol, kacag, zenél valami fülsértő módon, s általában hamisan. Ha nem tudjuk megértetni a gyerekkel, akkor egyáltalán ne vigyük be.
*
Ügyeljünk arra, hogy játékaink minél kisebb helyet foglaljanak el (a kórházi szekrény ruháinkkal, evőeszközeinkkel, tartalék ételünkkel amúgy is tele van már), illetve használatukkor ne terítsük be vele az egész kórtermet, mintegy megfullasztva a többi beteget, kivéve, ha abban a bizonyos játékban ők is társak. Nincs jobb, mint mosolyt csalni egy kis szenvedő arcára.
*
Ha a kis beteg inkább ágyhoz kötött (perfúziót kap, levert, lázas, gyenge, operálás után van), ajánlatos olyan játékokat vinni, amikkel ültében, illetve fektében is tud játszani minimális erőfeszítés mellett.
*
Az az ideális, ha egy játék egyszerre (időben egymás után) több funkcióval is szolgál, vagy társítani (kombinálni) tudunk két játékot, vagy általa kitalálni egy újat, a lényeg, hogy a gyerek használja minél többet a fantáziáját, ne unja magát. Például megkérhetjük, hogy rajzolja le azt az ábrát, amit a logikai játéka mutat, vagy próbálja meg leírni (időre) az előbbi játékban elhangzott szavakat elölről hátra (hátulról előre).
*
Figyeljünk arra, hogy totyogó (vagy nagyobb) gyermekünk kezébe könnyen tisztítható (műanyag, fa, fém) játékot adjunk. A rongy vagy szőrmejátékokba könnyebben megmarad a por s a mindenféle fertőző bacilus amiket játék során (földreesés, falnak dörgölés) felszedhet, ezzel mintegy elősegítve azt, hogy gyermekünk még betegebb legyen.
*
Ugyancsak fontos szempont, hogy a kórteremben játszható játék ne okozzon látványos utónyomokat. Értem én ezalatt a vízfestékezést például, amikor könnyen előfordulhat, hogy pacás lesz nemcsak a szék, asztal amin fest a beteg, hanem a gyermek blúza, az anya nadrágja, sőt még a lepedőn s ott virít egy nagy folt. Azt a mellékes tényt leszámítva, hogy a kórházban nem szabad mosni (tiltja a szabályzat), még mindig ott van a lehetséges fejmosás, a takarító személyzet részéről, mikor észreveszik a kis Picasso művét...
Kimaradt valami? Szólj hozzá!
2 megjegyzés:
Lehet vinni szines papirt, vágni és ragasztani persze ez a ragasztót is feltételezi...ha nem akarunk nagyon maszatolni akkor lehet hajtogatni és szórakozni azon, hogy anyának sem sikerül úgy a papihajó mint a gyereknek. Ha pedig nincs semmi játszhatunk kő papir ollót amibe bevonhatjuk a többi gyereket is...
Igazad van! Ám ez a bejegyzés inkább arról szólt, hogy milyen szempontok alapján válasszuk ki a játékokat s nem azt, hogy miket vigyünk. A későbbiekben szerettem volna beszámolni az általam javasolt játéklehetőségekről, de köszi az előzetest. :)
Megjegyzés küldése