2010. november 4., csütörtök

Pozitív nevelés

Nem vagyok elég jó a munkámban, a közösségben felvállalt szerepeimben, még többet kell teljesítenem ahhoz, hogy a családom elégedett legyen velem, jajistenem, csak ki ne rúgjanak, menjen a cégem, már megint a falra firkált a gyerek, miért nekem kell újra/mindig a kutyát sétáltatnom, miért nem viszi le a gyerek a szemetet, az a paraszt buszsofőr már megint nem húzott a járda mellé s pont tócsában állt meg, sáros lesz a cipőm, stb., stb.
Elvárások, aggodalmak, frusztrációk, kisebbrendűségi érzések, megfelelési és bizonyítási kényszerek áradata kavarog folyton körülöttünk, és bizony, sokszor tart fogságban is.Gondoltál már arra, hogy mindezen rágódásokkal milyen követendő példát állítasz gyereked/gyerekeid elé?

Mert az a kisember, aki a gondjainkra van bízva, arra gondol,
  • ha anyapa nem elég jó,
  • ha ő nem tudja ezt megcsinálni,
  • ha neki nem sikerül,
  • ha ő emiatt kesereg,
akkor
  • ÉN hogy legyek jó?, 
  • ÉN hogyan tudnám megcsinálni?
  • NEKEM miért sikerülne? stb.

Talán először magunkat kellene átprogramozni, hogy gyerekeinkben is inkább a szépet, a jót, a pozitív kisugárzást vegyük észre, mintsem azokat a dolgokat, amivel bosszantani tudnak. Miért tudnak bosszantani a gyerekes csínyek, apróságok? Mert hagyjuk magunkat.

Tudnál-e így gondolkodni? A tegnap csak egy egyenessel próbálkozott, ma már a görbéket is jól tudja felkanyarintani a falra, szóval jól fejlődik a finom motorikus mozgása, ugyanakkor tanulékony is, mert csak egyszer kell szólni,  többet nem rajzol oda. Segítőkész is: hozza a rongyot, ha kiöntötte a pohara tartalmát, s folytathatnám a sort.

Hát így?


Szóval?
Készen állsz az újraprogramozásra?

Sok sikert, kitartást és figyelmet!
Kosztándi Tímea
családi élményszerző, Zelegor Törpanyu

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm.Törpmanó!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...