Nem vagyok elég jó a munkámban, a közösségben felvállalt szerepeimben, még többet kell teljesítenem ahhoz, hogy a családom elégedett legyen velem, jajistenem, csak ki ne rúgjanak, menjen a cégem, már megint a falra firkált a gyerek, miért nekem kell újra/mindig a kutyát sétáltatnom, miért nem viszi le a gyerek a szemetet, az a paraszt buszsofőr már megint nem húzott a járda mellé s pont tócsában állt meg, sáros lesz a cipőm, stb., stb.
Elvárások, aggodalmak, frusztrációk, kisebbrendűségi érzések, megfelelési és bizonyítási kényszerek áradata kavarog folyton körülöttünk, és bizony, sokszor tart fogságban is.Gondoltál már arra, hogy mindezen rágódásokkal milyen követendő példát állítasz gyereked/gyerekeid elé?
Mert az a kisember, aki a gondjainkra van bízva, arra gondol,
Talán először magunkat kellene átprogramozni, hogy gyerekeinkben is inkább a szépet, a jót, a pozitív kisugárzást vegyük észre, mintsem azokat a dolgokat, amivel bosszantani tudnak. Miért tudnak bosszantani a gyerekes csínyek, apróságok? Mert hagyjuk magunkat.
Tudnál-e így gondolkodni? A tegnap csak egy egyenessel próbálkozott, ma már a görbéket is jól tudja felkanyarintani a falra, szóval jól fejlődik a finom motorikus mozgása, ugyanakkor tanulékony is, mert csak egyszer kell szólni, többet nem rajzol oda. Segítőkész is: hozza a rongyot, ha kiöntötte a pohara tartalmát, s folytathatnám a sort.
Hát így?
Elvárások, aggodalmak, frusztrációk, kisebbrendűségi érzések, megfelelési és bizonyítási kényszerek áradata kavarog folyton körülöttünk, és bizony, sokszor tart fogságban is.Gondoltál már arra, hogy mindezen rágódásokkal milyen követendő példát állítasz gyereked/gyerekeid elé?
Mert az a kisember, aki a gondjainkra van bízva, arra gondol,
- ha anyapa nem elég jó,
- ha ő nem tudja ezt megcsinálni,
- ha neki nem sikerül,
- ha ő emiatt kesereg,
- ÉN hogy legyek jó?,
- ÉN hogyan tudnám megcsinálni?
- NEKEM miért sikerülne? stb.
Talán először magunkat kellene átprogramozni, hogy gyerekeinkben is inkább a szépet, a jót, a pozitív kisugárzást vegyük észre, mintsem azokat a dolgokat, amivel bosszantani tudnak. Miért tudnak bosszantani a gyerekes csínyek, apróságok? Mert hagyjuk magunkat.
Tudnál-e így gondolkodni? A tegnap csak egy egyenessel próbálkozott, ma már a görbéket is jól tudja felkanyarintani a falra, szóval jól fejlődik a finom motorikus mozgása, ugyanakkor tanulékony is, mert csak egyszer kell szólni, többet nem rajzol oda. Segítőkész is: hozza a rongyot, ha kiöntötte a pohara tartalmát, s folytathatnám a sort.
Hát így?
Szóval?
Készen állsz az újraprogramozásra?
Sok sikert, kitartást és figyelmet!
Kosztándi Tímea
családi élményszerző, Zelegor Törpanyu
1 megjegyzés:
Köszönöm.Törpmanó!
Megjegyzés küldése