"Persze a rajzukat sem tudom megnézni. Ez sem nehéz, hanem lehetetlen."
Azt gondolod, unalmas az életed? Nehéz a gyereknevelés? Nem tudsz örülni a kis dolgoknak?
Olvasd el az alábbi interjút, amit a fehér bot nemzetközi
napja (okt. 15.) alkalmából készítettem, és biztos másképp látsz majd dolgokat.
A beszélgetőpartnerem Horváthné Dunaveczki Leona, háromgyerekes családanya, szociológus, blogíró és kezdő vállalkozó.
A beszélgetőpartnerem Horváthné Dunaveczki Leona, háromgyerekes családanya, szociológus, blogíró és kezdő vállalkozó.
Leona H.D. minőségben családjával. |
A „látássérült”
kifejezés talán a legideálisabb akkor, ha azokról az emberekről
szeretnénk beszélni, akik vagy nem látnak egyáltalán, vagy ha
látnak, akkor gyengébben, mint egészséges esetben. A lényeg az,
hogy az ilyen kifejezéseknél tegyük hozzá az “ember” szót
is. Én például vak ember vagyok, látássérült ember vagyok.
Van-e olyan tevékenység
aminek az elvégzése igazi kihívás számodra?
Az internetezés néha
elég nagy kihívás. Mi, akik nem látunk, úgynevezett
képernyőolvasó szoftvert használunk. Ez elvileg felolvas mindent,
amit egy látó ember láthat a képernyőn. Azért mégsem ilyen
egyszerű. Ha egy oldal tervezésénél, kivitelezésénél nem
kalkulálják bele az akadálymentesség szempontjait, akkor
előfordulhat, hogy böngészés közben lefagy a gép, mert olyan
alkalmazás van egy weboldalon, ami összevész a beszélővel. Olyan
is szokott lenni, hogy nem azt mondja nekünk, amit láthat a látó
ember. Szöveg helyett mindenféle más karaktert hallunk. A
„legjobb“ az, amikor egy hozzászóláshoz regisztrálnom kellene
egy oldalon, és ő kéri, hogy nézzem meg, mi látható a képen és
írjam be a kódot. A robotok kiszűrésére más mód is van. Ez
csak pár apróság volt, amit kiemeltem.
Mivel
blogot írok rendszeresen és szeretem ha minél érdekesebb, ezért
sok helyen meg kell fordulnom az interneten. Sokkal lassabban tudok
böngészni annál, mint aki a szemével gyorsan áttekint egy
oldalt. A másik kihívás pedig az, hogy tényleg haladjak az
utamon, hogy végre elkezdjek vállalkozni. Döntések, tervek
kidolgozása, kemény. Látássérültként pénzt kérnem is nehéz
bármiért, mert abban élek, hogy örülök, ha dolgozhatok és
nehéz elképzelni, hogy ezt valaki örömmel meg is fizeti, pedig
amiről most tanulok, az azt mondja, hogy lehetséges, csak meg kell
mutatni a tevékenység értékének súlyát. Ráadásul én olyan
dolgot készülök csinálni, amiről még kevesen hallottak és
kevesen gondolják úgy, hogy szükségük lenne rá, viszont egy
hatalmas probléma a dolog. Itt most arra gondolok, hogy a weboldalak
igen nagy százalékban nem akadálymentesek, a látássérült
emberek számára nehézkesen, vagy egyáltalán nem használhatók.
Ez nem csak minket érint, hanem azokat is például, akiknek
rosszabb minőségű gépe van, vagy éppen mobilról netezne.
Szemléletet formálni, az nagyon nehéz, de szerintem nem
lehetetlen. Ez motivál a munkámban.
Mi a legnehezebb egy
látó-nem látó párkapcsolatban? Hát a legkönnyebb?
Azt nem tudom, hogy
általában mi a legnehezebb és mi a legkönnyebb, de talán a saját
helyzetemről tudok valamit írni. Nehéz a kérdés, mert ezen nem
szoktam gondolkodni. Nekem a legkönnyebb megértenem a férjemet és
elfogadni a döntéseit. A legnehezebb pedig úgy együtt lenni
kettesben, hogy teljesen kikapcsoljak minden mást a fejemből, s
csak arra koncentráljak, hogy ő meg én. Ezek a dolgok nem a
látássérült és látó párkapcsolat jellegzetessége, ha van
ilyen, hanem általában egy kapcsolatnak. Speciális dolog nem jut
eszembe, mert mi nem úgy éljük ezt meg, hogy én nem látok, ő
meg lát. Ha van is ennek következménye, az is csak akkor
könnyebbség vagy nehézség, amikor az valamilyen emberi jellemmel
van összefüggésben. Legalábbis ezt tapasztaltam idáig.
Számodra mi a
legkönnyebb a gyereknevelésben?
Odafigyelni a hangulatukra
és a szavaik mögé nézni. Ugyanis én rá vagyok kényszerülve,
hogy a sorok mögött olvassak. Ez már több éve így van, volt
időm begyakorolni.
És mi a legnehezebb?
Hol és milyen területen kell a segítség?
Például most ment
iskolába a legnagyobb gyermekünk, Attila. Az ő házi feladatait
leellenőrizni nekem nem nehéz, hanem egyenesen lehetetlen, ez az
apukája feladata. Aztán az, hogy a ruhájuk rendben legyenek,
mielőtt elindulunk az oviba, iskolába. Ők kiválasztják, aztán
megmutatják apukájuknak, hogy jók-e. Nem pecsétesek-e véletlenül,
s jól mutatnak-e együtt (például a nadrág és a felső). Kint az
udvaron, illetve idegen helyen a legkisebbre nem tudok vigyázni,
mert ahhoz utána kéne mindig menni, vagy szaladni és az
lehetetlen, hogy kézzel mindig tapogassam, hogy épp a macskakaját
eszi a gyerek, vagy szöget akar lenyelni. Persze a rajzukat sem
tudom megnézni. Ez sem nehéz, hanem lehetetlen. Azt hiszem nem is
az a lényeg feltétlenül, hogy én konkrétan lássam. Hanem az,
hogy érezzék, hogy odafigyelek rájuk. Ilyenkor megkérdezem tőlük,
hogy mi van a lapon, meséljék el, hogy mit milyennek rajzoltak,
milyen színű. Mivel korábban láttam, ezért tudok válaszolni is,
ha ilyen jellegű dolgot kérdeznek.
Gyermekeid hogyan élik
meg, hogy te nem látsz?
Teljesen természetesen, ők ebbe nőttek bele. Szeretik nézni mostanában a Farm, ahol élünk című filmet, mert abban megvakult az egyik gyerek. Megfigyeltem, hogy mennyire figyelik a történéseket. Szerencsére ez a sorozat nem szappanopera, hanem az életről szól. Figyeltem én is a filmben, hogy nincsenek-e benne túlzások és hogy mennyire a valóságról szól, de jónak találom. Talán az író tényleg valódi életeseményekről írta meg a folytatásos regényét, ami alapján elkészítették a filmet. Nyilván vannak kérdéseik, hogy én most fogok-e még látni, és mikor, és hogy, s akkor erről beszélgetünk. Még az elején volt olyan, hogy játszottak vakosat, csukott szemmel közlekedtek az udvaron vagy a lakásban.
Teljesen természetesen, ők ebbe nőttek bele. Szeretik nézni mostanában a Farm, ahol élünk című filmet, mert abban megvakult az egyik gyerek. Megfigyeltem, hogy mennyire figyelik a történéseket. Szerencsére ez a sorozat nem szappanopera, hanem az életről szól. Figyeltem én is a filmben, hogy nincsenek-e benne túlzások és hogy mennyire a valóságról szól, de jónak találom. Talán az író tényleg valódi életeseményekről írta meg a folytatásos regényét, ami alapján elkészítették a filmet. Nyilván vannak kérdéseik, hogy én most fogok-e még látni, és mikor, és hogy, s akkor erről beszélgetünk. Még az elején volt olyan, hogy játszottak vakosat, csukott szemmel közlekedtek az udvaron vagy a lakásban.
Hogyan van leosztva a
családon belüli munkamegosztás? Ki takarít, főz, mosogat stb?
Főzni a férjem főz. Én
mosogatok, takarítok, mosok és pakolok. Pakolok, pakolok és
pakolok... Ha bevásárolni kell, azt a férjem intézi. Mivel mi
fával fűtünk, ezért ő csinálja azt is, én nem mernék
begyújtani a kazánba és a cserépkályhába sem.
És mi történik
olyankor, ha huzamosabb ideig nem sikerül tartanotok ezt a
beosztást? Egyedül mennyire boldogulsz? Gondolok én a mindennapi
gyerekes rutinok (esti fürdetés, fogmosás, öltöztetés, mese)
elvégzésére.
A mesénél az a jó, hogy
a mesélés a lényeg, és azt fejből is ki lehet találni, sőt,
régen így is működtek a dolgok. Nemrég bemutattam a blogomban
egy barátnőmet, aki állami kitüntetést kapott mesemondó
kategóriában. A hagyományos mesék továbbörökítése szájról
szájra történt. Úgyhogy ez nekem nagyon felszabadító gondolat
volt, pedig annyira logikus, hogy a mese nem az, amit könyvből
olvas az ember. Fogat mosni tudnak már egyedül, mert az oviban
megtanulták. Öltöztetni nagyon könnyű vakon is, itt csak az
lehet a baj, ha nincs segítség, hogy véletlenül olyan ruhát adok
rájuk, ami kicsit foltos, vagy nem illik össze egymással. Amikor
nem járnak közösségbe, akkor ez nem számít. Ovis kortól kezdve
viszont nagyon. A fűtést hoznám fel még példának, hogy egy nap
a férjem nagyon beteg volt és egy alkalommal nem tudtunk befűteni
télen. Lehűltünk 15 fokra odabent. Azért vannak barátok, jó
szomszédok, de csak legvégső esetben kérünk segítséget. Van
támogató szolgálat is Gyömrőn, lehetne kérni segítséget
bevásárláshoz, takarításhoz, ha minden kötél szakadna. Férjem
nagymamájával élünk egy telken két házban, egymásra mindig
számíthatunk. A fürdéshez is már szerencsére elég nagyok, ha
engednék vizet a kádba, ők beleülnének, megmosakodnának, csak a
legkisebbet kellene nekem kiemelni. Ő még nem olyan nehéz, csak
csúszik egy kicsit, ha vizes.
A családi minőségi
együttlét legfontosabb eleme a játék. Te milyen játékokat
játszol gyerekeiddel a legszívesebben? Hogyan oldod meg a
„nézegetős” (pl. családi album lapozgatása) programokat?
Nálam a szójátékok
mennek a legegyszerűbben és a játékos beszélgetés. A családi
képek ki vannak téve a falra, oszlopra a nappaliban és azt néha
kérdezgetik, hogy mi mikor volt és melyik képen ki van. Ekkor
általában az asztalnál ülünk közösen és apukájuk válaszol,
én pedig hozzáfűzök sztorikat. Sok kép van a számítógépen,
ezt ők ha nézegetik, akkor azt egyedül nézegetik, néha
apukájukkal. Szeretek énekelni, nálunk fontos a zene, ezért néha
úgy rakunk rendet, vagy úgy keresünk egy éppen elveszett tárgyat,
hogy énekelve kérdezgetjük, hogy vajon hol lehet. Így sokkal jobb
a hangulat.
Lassan iskolások lettetek. Van-e olyan feladat, gyakorlat amiben tudsz segíteni az iskolás csemetédnek? Miben tudod leginkább fejleszteni őket?
Az iskolás fiamnak úgy
érzem, hogy a konkrét iskolai feladataiban nem tudok segíteni.
Viszont az érzelmi intelligencia fejlődésére oda tudok figyelni,
ezek pedig pont azokkal a tevékenységekkel érhetők el, amiről
eddig beszéltünk. Mese, játék, érdeklődő odafigyelés,
beszélgetés.
Itt olvashatod Leona H.D. minőségben blogját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése