2012. március 20., kedd

Malacot etetünk (Babe tulajdonosok lettünk)

Íme a rózsaszínfülű malac!
A Nagy egyik óvodában megrendelt foglalkoztatófüzetében találtunk egy rajzos ábrázolást, hogyan készíthető malacpersely nájlonüvegből. Nagy kísérletezők vagyunk, úgyhogy kipróbáltuk.


Szükséges kellékek:
  • egy nagy (üdítős) üveg (2 literes)
  • marker
  • színes ceruza
  • vastag papír (karton)
  • ragasztószalag
  • színes szalag (opcionális)
  • hegyes olló vagy jó éles kés (szintén hegyes)
Írt még a füzet kupakokat is, amiket lábként kellett volna felszerelni a malacra, de nekünk nem sikerült, így ezt ki is vettem a listából.

Az ötletet innen vettük: Minimanó decemberi (?) száma. Szimultán fotózunk a Naggyal. :)
Az üveget kettőbe kell vágni úgy, hogy a középrésze kiessen. A két levágott részt összeillesztjük, ragasztószalaggal rögzítjük. Lehetőleg, ne legyen nagyon kajla derekú... :) 
Ezután következik a csinosítás.

Kunkori farok
Faroknak mi kartonpapírt használtunk. Kivágtuk a megfelelő méretet és egy cseppet az olló élével megpödörtük, hogy kunkorodjon. A füzetben valami dekordrótot vagy mit írt, de egyrészt nem is tudtam, mi az, meg aztán nem is volt itthon olyasmi. Most meg az jutott eszembe, hogy akár csomagolószalagból is jó kunkori farkot lehetne szerketálni. Sőt, még kunkoribbat!


Alternatív etetőlyuk
A persely pénznyelőjét elég nehéz volt kialakítani. A lábak után ezt szenvedtem meg a leginkább. Vigyázni kell, nehogy elcsússzon a kés vagy az olló, mert véres malacotok lesz. Ezt a tevékenységet NE a gyerek végezze. Jobb "felvágott" állapotban, még összeillesztés előtt kivágni, hogy ne menjen tönkre a ragasztás a nagy erőlködéstől. De az is lehet, te ügyesebb leszel nálam.


Rózsaszínű fülecskék kérésre.
A füleknek enyhén domború háromszögeket vágtunk ki, majd kiszíneztük őket. Ha egy picit vastagabb füleket alakíttok ki és azok alsó részét középen egy cseppet betűröd, prezentábilisabb füleitek lesznek a miénknél.


A füleket szintén ragasztószalaggal rögzítettük: az aljukat behajtottam és azt ragasztottam a fejhez.
A szemek rajzolása aránylag a legkönnyebb feladat. Előkapod a markert és ovális köröket kezdesz firkálni a megfelelő helyre. Ez abszolút gyerekbarát tevékenység. Itt csak arra kell ügyelni, hogy a gyerek túl sokat ne szívjon a markerből kiszálló bűzből. - Nem tudom, van-e vajon illatos marker?


Így néz ki a malacunk fentről.
Nagyon meg van becsülve Babe. Még az egyik kedvenc baba kék masniját is megkapta, hogy csinosabb legyen.

Lábnélküli, de annál kedvesebb "mamacs".
Lábakat az előírt dugókkal nem sikerült megoldanom. Gondoltam feltekert papír is megfelel e célra. Végül, megfelelő ragasztó hiány, dobtam az ötletet, de időközben rájöttem, hogy az üveg formájából (négyszögletű) kifolyólag nem is kell az a láb. Jól elvan anélkül is.
A végeredményt meg fenn láthatod.

Miközben a család minőségi időt tölt együtt, az alatt fejlődik a gyermek:
  • kézügyessége
  • szem-kéz koordinációja
  • kreativitása
Kipróbáljátok?

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...