2012. március 22., csütörtök

3 tárgy 30 perc szabadidő

Ezektől lesz csendes a gyermek :) Lepke, bohóc és házikó füzér.
Úgy, de úgy szeretnél egy kis csendet? De azért nem kötnéd be a gyerek száját? Nem dugnád le a pincébe, nem tennéd ki az erkélyre vagy nem raknád ki az udvarra a kutya mellé?
Akkor ezt a bejegyzést feltétlenül olvasd el!

Tevékenységhez szükséges kellékek:
  • min. 1 db. foglalkozásra vágyó gyermek (másként, minek is kéne neked csend?)
  • olló (egyenes)
  • papír (A4-es formátumú a legjobb, DE más méret is megteszi. Lehet fehér, lehet színes, lehet ráirkálva, mindegy csak papír legyen.)
  • (színes) ceruza
  • színes képzelet
  • esetleg a ragasztó is jól jön
Ha még nem jöttél volna rá, akkor most elárulom, hogy papírfüzért készítettünk a fent felsorolt eszközökből illetve azok felhasználásával.
A papírt legyezőformában összehajtogatod. Amilyen vékonyra, illetve szélesre hajtogatod, akkora méretű lesz majd a formád. Mi az A4-es lapot négybe tűrtük össze, majd felénél kettőbevágtuk.

 Így kaptunk két 4oldalas harmonikaszerű lapot.

Ezekre a lapokra rajzoltuk rá a kívánt formát úgy, hogy a rajz széle érje a lap szélét. Ez azért fontos, mert máskülönben csak egyszerre kivágott különálló formáid lesznek, nem fognak egybefüggni.
Csak az első lapra rajzolj rá! Kivágásnál, úgyis egyforma lesz az egész.


Bohócfüzérünk elkészítésében a már említett MiniManóból ihletődtünk, de nem nyertem vele osztatlan tetszést a kész művel... Mégis, mi a hiba vele???

Ezzel a fajta tevékenységgel a gyermek önállóan dolgozhat (miután a prototípus elkészítését szemrevételezte, és amennyiben kezébe mered adni az ollót), így önállóságot is tanul. Veszélyérzete és szem-kéz koordinációja is fejlődik, hiszen megtanulja meddig az addig, az ollóval csínyján bánunk. Figyelmeztesd, hogy az ollóval nem hadonászunk, ha a kezünkben van, nem indulunk elvenni egy másik tárgyat, rohangálásról meg végképp felejtkezzen el. Amennyiben nem fogad szót, figyelmeztetés után vedd el tőle az ollót.
A rajzolással, vágással a finom motorikus mozgása (kézügyessége) alakul, a "tervek" elgondolásában (meddig rajzoljam, hogy rajzoljam, vágjam) pedig kreativitása és egyben problémamegoldó képessége is fejlődik.

Mivel a bohóc "nem volt jó", megszületett a pillangó kisasszony a Nagy sk. rajzolásában.
Még úgy is le lehet foglalni a gyereket, ha megkéred, hogy minden egyes lepkét, házikót más-más módulag színezzen ki. Fantáziát fejleszt továbbá az is, ha elbeszélgettek, melyik házban ki lakik, melyik lepke mit szeret. Ezzel a szókincsét is bővíted.


A pillangót gyors iramban követte a házikó. Szintén Nagy sk. rajzolása. Itt arra kellett ügyelnem, hogy ne az általa meghúzott vonal mentén vágjam a papírt, hanem a szélét hagyjam meg. A házikó-füzér itt máris tovább van gondolva: a már ismert betűket ráragasztották illetve rajzolták.
Ha már színes a papír (mert színeset használtatok), akkor arról lehet beszélgetni, milyen színeket, formákat láttok a kivágott figurákon.

Több füzér-próbálkozás is került ki a kicsik keze alól, nem egy sikerült is, ám csak ezeket sikerült megmentenem fényképezés céljából.

S hol van itt a 30 perc szabadidő? Hát ezután következik! A gyerek immár megtanulta a hogyant, s mostmár visszavonulhatsz egy gyors mosogatásra, takarításra, mert már önmaga is próbálkozhat leutánozni, megismételni a tanultakat. Így önállósodik, s így kapsz te is egy kis szusszanásnyi "szünetet".

Több kreatív tippre vágysz? Kérd te is a Kórházi játékok tárházát, ami 19 játékötletet tartalmaz betegség idejére (főleg). Katt ide és töltsd ki az űrlapot! Feliratkozásod másnapján figyeld a postaládád! Katt ide feliratkozni!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...