INTERJÚ: Van, aki nem megy iskolába (Otthonoktatás Gesztus módjára)

Gergely Eszter 31 éves kétgyerekes anyuka. Arra a kérdésre, hogy hová való, nagyon nehezen tud felelni. 22 évig élt Erdélyben, de nyaranta 3 hónapot a felvidéki nagyszüleinél töltött, Kárpátalján pedig már lassan 10 éve él. Szerinte a legjobb kifejezés arra, hogy hova való, talán az lenne, hogy kárpátmedencei magyar.

Miért pont otthonoktatás?

Otthonoktatásról már régebben is hallottam, de nem foglalkoztam a témával, nem érdekelt. Akkor kezdett foglalkoztatni, amikor a lányom négy és fél éves lett. Egy ismerősöm honlapján azt olvastam, hogy aki hívő keresztyén, az csak az otthonoktatást választhatja. Egy volt tanárnőm pedig otthonoktatta a gyerekeit, és tőle tájékozódtam. Először kételkedve tettem fel neki a kérdéseimet, de egyre inkább meggyőzött. Azt mondta, ez egy nagy döntés, amiért imádkozni és böjtölni kell. Meg is tettem, hiszen akkor még a férjem is hitetlenkedve hallgatta az újabb ötletemet. Tudnom kellett, hogy ez a mi utunk-e. A válasz a következő ige volt: Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött. Róma 14,22b. Megerősödve kezdtem el kutatni, hogy vajon a kelet-európai törvények szerint lehet-e otthonoktatni. Először falakba ütköztem, de aztán kiderült, hogy a legtöbb európai országban lehet, csak van ahol erre nincs kimondottan törvény, és ezért a hivatalnokok rögtön elutasítanak. Azonban ilyen helyeken is lehet, csak utána kell járni a törvényeknek (azóta ez már sokkal egyszerűbb, mert már mindenhol van kitaposott út). Egyre több otthonoktató van Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában. Az internet nagyon jó kapocs a távol élők között. Sokunknak honlapja, blogja van. Azt pontosan nem tudom, hogy hányan vagyunk, de mindig meglepődöm, mert mindig többen, mint amennyire számítok.

Milyen eredményeket értél el gyerekeiddel?

A lányommal már 4 és fél évesen elkezdtük a játékos angoltanulást és az olvasást. Ötévesen olvasott, nagybetűkkel írt, és korához képest elég jól tudott angolul. Fontosnak tartottam, hogy sokat olvassak nekik, így havonta elolvastunk egy regényt, ami nagyban hozzájárult a szókincsük fejlődéséhez. Ez az előkészítő év egy kis biztatást adott, hogy merjek belevágni a hivatalos tanulásba is. A fiam háromévesen tud néhány saját angol mondatot alkotni, és sok mindent megért.

De a legfontosabbnak a nevelést tartom. Azáltal, hogy itthon vannak, sokkal több energiát tudunk fordítani hitbeli és erkölcsi nevelésre, hiszen nem csak elméletben tanulják ezt, hanem gyakorlatban is. Az én értékrendem szerint a legfontosabb, hogy a gyermekeim engedelmesek legyenek Isten és a szüleik iránt. Ez maga után vonja azt, hogy illedelmesek, becsületesek, szorgalmasak, tisztességesek legyenek.

Eszter, Johanna és Samu

Mik az ő visszajelzéseik: szeretik, értékelik, jónak tartják-e ezt a fajta tanulást?

Eleinte nagyon szerettek tanulni. Amint elkezdődött a hivatalos, kötelező tanulás, egy kicsit nehezebben megy. A lányom nagyon szeret emberek között lenni, ezért néha panaszkodik, de igyekszünk minél több közösséget biztosítani nekik: hittanóra, vasárnapi iskola, zongoraóra, barátnők, családi látogatások. Egy barátnőm szavaival élve: a csokit is szeretik, de azért nem engedjük, hogy bármennyit megegyenek belőle. Látom a gyerekcsoportok káros hatását, ezért nem érzem úgy, hogy megfosztom őt a közösségtől. Igyekszem minél több közösséget biztosítani számára. Hetente 4 órát tölt "osztályban" (hittanóra, szolfézs, vasárnapi iskola, gyülekezeti angolóra), heti kétszer a barátnőivel tölti a délutánt (vakációban majdnem minden nap). Ezenkívül pedig havonta többször adódik olyan alkalom, hogy kisgyermekes családokkal találkozunk

.

Hogyan készültök az őszi iskolakezdésre? Mi ennek az anyagi vetülete: olcsóbb vagy drágább otthon tanulni, mint iskolába járni?

Nem szoktunk évnyitó ünnepséget tartani. Általában akkor kezdünk el tanulni, amikor elkezdődik a tanév. Eddig az iskolától kaptuk a tankönyveket, ezentúl nekünk kell megvásárolni azokat, amiket kijelölnek (van, ahol a szülőre bízzák a választást). Sok területen spórolunk, hiszen nem kell annyi ruha (amit sokszor csoportnyomásra kellene megvenni), nem kell uzsonnát tenni, otthon egyszerűbb megoldani az étkezést. Nem kell osztálybulikra, eseményekre költeni. Nincs buszbérlet sem. Szerintem sokkal olcsóbb az otthonoktatás, viszont ez egyéntől is függ. Én például nagyon szeretek könyvet venni, és sok olyan otthonoktatós (angol nyelvű) anyagra költök, ami nem feltétlenül szükséges, de én fontosnak tartom.

Egy-kereső család vagytok, vagy van egyéb pénz szerzési forrásotok is?

Csak a férjem keres, a gyereksegély a kiegészítés. Igyekszem hozzájárulni a családi kasszához, de Isten mindig úgy alakítja dolgainkat, hogy belátom, nekem nem kell állandó munkahely, mert akkor nem tudok az otthonoktatásra figyelni. Egyik jel erre az, hogy nem úgy sikerülnek a dolgaim, ahogy eltervezem. Belefektetek valamibe nagy energiát, és azt hiszem, hogy ez lesz az a nagy munka, és kiderül, hogy halott ügy, mert pl. senkit sem érdekel. A legnagyobb jel pedig az, hogy a gyerekeim sokkal rosszabbak, amikor valamivel nagyon el vagyok foglalva, mert érzik, hogy nem foglalkozom velük. Ilyenkor én is idegesebb vagyok, és végül kellemetlenül érzem magam.

Oktatásod során milyen tanszereket használtok? Mire fekteted a hangsúlyt?

Nagyon sok amerikai blogot olvasok, és ezek által megvilágosodott előttem, hogy sokszor nem úgy kell tanítanom, ahogy engem tanítottak. Matematikát például nem feltétlenül elvont elmélettel lehet csak megtanulni, hanem inkább játékosan, tárgyakat, játékokat számolva, összeadva.

A legfontosabb számomra a nevelés. Éppen ezért családi áhítattal kezdjük a napot. Bibliát olvasunk, megbeszéljük, és imádkozunk. Ezáltal önfegyelmet is tanulnak, és megértik, hogy a tanulás az élet velejárója. Mindenkinek van feladata, amit el kell végezni, és ha kényelmetlen, akkor Istentől lehet erőt kérni hozzá. Szerintem a szájhúzogatás, kényeskedés, nyafogás is engedetlenség. Szeretném, ha örömmel tudnánk tanulni.

Fontosnak tartom a háztartást is. Ezért áhítat után egy kis rendrakás következik. Ha mindenki segít, akkor pillanatok alatt rendet lehet rakni. A főzésbe is szeretem bevonni őket. Mindezek az életre készítenek fel. Ha ezek rutinszerűen beléjük rögzülnek, és emellett még írni, olvasni, számolni is megtanulnak, akkor már elértem a célomat. Hiszen önfegyelemmel, kíváncsisággal bármit meg tudnak tanulni.

Mik a te saját összeállításaid, amit használtok? Ajánlod-e másoknak is ezeket, illetve igényelik-e otthontanító ismerőseid, barátaid ezeket?

Sokszor döbbenek rá arra, hogy amit mások összeállítottak az nekem nem válik be. Ennek ellenére örülök, hogy ha kész otthonoktatós anyagot találok (főleg angolul létezik), hiszen könnyebb magunkhoz szabni, mint valami újat kitalálni. Kár, hogy magyarul nagyon kevés van. Lapbookokat készítek, amiket elérhetővé teszek a blogomban ingyen, a hírlevelemen keresztül, vagy csekély összegért. A lapbook egy olyan dosszié (vagy több), amibe az adott témához vagy könyvhöz tartozó adatokat gyűjtjük össze. Kis zsebek, kihajtható lapocskák rejtik az érdekes tényeket. Ezeknek az elkészítése is elősegíti a tanulást, de később is elő lehet venni. Sokkal érdekesebb, mint egy leckét csupán "megtanulni". Jelenleg egy angol nyelvoktatócsomagon dolgozom, amit egy kis gyerekcsoporttal használok, de otthoni nyelvtanulásra is tökéletesen megfelel. A csomag DVD-t, munkafüzetet, kártyákat, posztereket, társasjátékot és óravázlatokat tartalmaz. Az is használhatja tehát, aki alig beszél angolul, hiszen minden segítséget kézhez kap.

Hogy látod: hogyan tudna a legtöbbet segíteni egy anya óvodás, iskolás gyerekeinek, hogy az iskolai, óvodai kudarcokon sérülés nélkül tegye túl magát, illetve a környezete negatív befolyását csökkentse?

Én éppen azért választottam az otthonoktatást, mert nagyon károsnak tartom ezeket a kudarcokat. Ha itthon a két testvér civakodik egy játékon, akkor egy időre elteszem, és akkor kapják vissza, ha kibékültek. Hiszen nemcsak az a hibás, aki elveszi a másiktól, hanem mindkettő, mert önző módon csak maguknak akarják. A tapasztalatom az, hogy perceken belül békésen folytatódik a játék, és a kicsi hároméves is sokszor odaadja kölcsön a játékát a testvérének, mert tudja, hogy vissza fogja kapni. A tanintézményekben általában az erősebb győz, és a gyerekek megtanulnak „könyökölni”. Nem hiszem, hogy ez biblikus. Nem hiszem, hogy az a boldog, aki mindent megkaparint, amire vágyik, hanem az, aki „tud bővülködni és szűkölködni” is, ahogy Pál apostol mondja.

Éppen ezért ajánlom az otthonoktatást. Sajnos nem tudok őszintén tanácsot adni a tanintézményekbe járóknak. Az iskolások megtanulják, hogy a tanár kérdéseire milyen válaszokat kell adni, tehát nem az életnek tanulnak, hanem egy tanár stílusa szerint. Az iskolába járó gyerekek azt is megtanulják, hogyan kell láthatatlanná válni és minél kevesebb vizet zavarni, nehogy éppen őket kérdezzék, feleltessék. Ezzel szemben az otthonoktatottaknál nincs ilyen stressz. Érdeklődőek maradnak, és nem félnek kérdezni. Több időt tölthetnek egy adott témával, tantárggyal, hiszen nem szólal meg a csengő. Nem maradnak el a tananyaggal, ha véletlenül betegek, és nem esik ki egy bizonyos tananyagrészlet, ha nem figyelnek, vagy nem értik.

Te mit kérdeznél Esztertől?