Honnan tudod? Ki mondta?

Kinőtt már a gyerek a "miért" korszakból.

Mostanában nem azzal foglalkozik, hogy ami van, miért van úgy, hanem azzal, hogy amit mondok, honnan tudom.

Mostanában az érdekli a gyereket, hogy én, a szülő,

• honnan szereztem az információkat, 
• honnan tanultam meg bizonyos dolgokat, 
• kinek a véleményét fogadtam el, fogadtam meg.

Most. Régebb. Kicsi koromban.

Óvónénim mondta? Nagymamám? A tanítónéni? Édesanyám? Olvastam? Láttam?

S teszi ezt mindezt azért, hogy mintát kapjon, kövessen, tapasztaljon s tanuljon:

• ő honnan tudhat meg dolgokat
• kinek a véleményét fogadhatja el (kinek higgyen: szülő, nagyszülő, óvónő, tanító)
• hogyan tapasztalhatja meg a dolgokat
• hogyan járhat utána az őt érdeklő dolgoknak

Mit teszel, ha téged nyaggat azzal a kérdéssel, "honnan tudod", "de mondd meg, honnan tudod", "ki mondta", hogy ez történik, ha..., hogy így esik, ha..., hogy hideg/meleg/forró, ha...:

• ráripakodsz?
• elmagyarázod?
• eltereled a témát?
• elküldöd az apjához/anyjához, kérdezze meg tőle?

Minden reakciód fontos. Minden mozdulat, minden rezgésed lecseng benne és arra tanítja őt:

• hogy nem fontos a problémája
• nincs miért hozzád fordulni (neked) apró-cseprő(nek tűnő) ügyeivel, úgyse lel meghallgatásra
• nem fontos számodra

vagy éppen az ellenkezőjét,

• hogy a kérdéseit felteheti, mert meghallgatják
• hogy kérdéseire igyekeznek választ keresni
• hogy fontos szülője számára, mert időt és figyelmet áldoz a megoldásra, így közvetve rá is.

Nem az egyszeri esetekről beszélek. Hanem az általánosról.

Inkább erre vagy inkább arra hajlasz?

Te mit mondasz csemetédnek?

Kosztándi Tímea
családi élményszerző