Házi leltár és az újrahasznosítás

Eltelt a tavalyi év, minden cég leltárt készít. Egyrészt mert kötelező, másrészt mert nem árt tudni hogyan is állnak.
Gondoltam, pakolok egyet én is a házban, nem árt tudni, hogyan állok pl. az élelemmel. Listát írtam, hogy mi áll a kamrában, mi van a szekrényben s mit tartogat még a mélyhűtő.
Miért jó ez nekem? Épp úgy, mint a boltban, jó tudni, hogy minek járt le a szavatossági ideje, egyáltalán mi a kínálat otthon.

Te tudod, hogy mit akarsz?

Rég írtam már blogbejegyzést. Az oka ennek az volt, hogy figyeltem magam. Figyeltem magam, hogy vajon engem is elkap-e a nagy újévi fogadalomtétel hulláma vagy sem. Jelentem alássan: nem kapott el. Eddig se voltam valami nagy fogadkozó, talán túlzott óvatosságból, netán szimplán reális megfontolásból, de idén sem tettem semmilyen nagy ígéretet. Sem magamnak, sem másnak.

Az egész újév körüli hajcihő szerintem a következőkért jó:

Horváth István: Tornyot raktam

Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.