A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tehénfejő verseny. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tehénfejő verseny. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 18., szerda

Még mindig a Szászfalusi Falunapokról

Idén is jó volt a hangulat a falunapokon.
A templomban ünnepélyesen megejtettük a falunapok megnyitóját, amit Rácz Károly polgármester úr köszöntő beszédéből állt. Ezt Fórika Balázs kántor bácsi orgonakoncertje követte, aminek a címe az ünnephez megfelelően Ave Maria gratia plena volt. A templomból egyenesen a 92 éves Varga Zsuzsanna volt tanítónőhöz mentünk, akit felköszöntöttünk, mint a falu a legidősebb lakósa. Ezen a héten a polgármesteri hivatal kiküldi az ajándék szekér fát neki.
A közös (egy időben több üstben való) tokányfőzés egy kis késéssel kezdődött, ám a foci épp időben.:) Emiatt a tervezett ügyességi vetélkedők kezdési időpontja elhúzódott, mert mindenki drukkolt a kiszemelt csapatának. A lelkes szurkolás miatt kevés érdeklődő volt a Zöld Nap Egyesület sátránál, ahol komposzt-totót lehetett kitölteni egy dióért, illetve papírból különböző figurákat lehetett hajtogatni.

2010. július 16., péntek

Rendezvényszervező (is) lettem

Mióta Szászfaluba kerültem, kezembe került a falu kulturális életének az irányítása. Nagyon nem jelentkeztem én erre a feladatra, de a nagyobb kamaszok annyi bizalommal és nyitottsággal közeledtek felém, és kértek meg, segítsek egy-két színdarab betanulásában, az alkalomhoz illő szereplés elgondolásában, hogy azóta szerveztem farsangi bált, húsvéti, karácsonyi, március 15-i előadásokat, kézműves foglalkozásokat, gyermeknapot, Mikulás-napot, s falunapot. Egyre inkább belelendülök, s ötletelek, mivel lehetne feldobni a szászfalusi eseménytelen életet. S hát van egy-két ötletem...

A múlt évi első falunap a falubeli fiatalok kezdeményezésére született meg. A falunap célja hagyomány- és értékteremtés. Olyan játékokat illetve játékos foglalkozásokat szervezek, melyek által a fejlődő egyén (s nemcsak) kipróbálhatja önmagát, feszegetheti saját maga határait, egyúttal egyre erősödő önbizalmat is nyerve.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...