Óvodás lesz a gyermekünk. Egyik szemünk sír, a másik kacag. Épp mint a mesében.
Kacag, mert látjuk, milyen ügyes, talpraesett csemeténk lett (elvégre a mi nevelésünk!), máris büszkén cipeli óvodás uzsonnás táskáját; és sír, mert lassan kirepül a kezeink közül, egyre kevesebbet vagyunk együtt (ami, önmagában nem rossz, tudod: önállóság tanulása), s ezzel együtt egyre kevesebbet tudunk róla.
Kacag, mert látjuk, milyen ügyes, talpraesett csemeténk lett (elvégre a mi nevelésünk!), máris büszkén cipeli óvodás uzsonnás táskáját; és sír, mert lassan kirepül a kezeink közül, egyre kevesebbet vagyunk együtt (ami, önmagában nem rossz, tudod: önállóság tanulása), s ezzel együtt egyre kevesebbet tudunk róla.
| Reggeli gyülekező az oviban |