2012. szeptember 23., vasárnap

Gondolom a magamét: a családokról

Figyeltem az embereket az este.
Idegesség, rángatódzás, meg nem értés, szisszegés, pisszegés, fejcsóválás. A másik elítélése, feszültségek vibrálása. Ki nem mondott szavak, kérések. A család rovására.
Enyhe (széles) mosoly, elengedettség, kézfogás, szelíd összebújás. Megértés, elfogadás. Pozitív érzések. A család ápolására.
Gyerekek, felnőttek. Szülők és gyermekeik.
Figyeltem, mikor hisztiznek, mikor nyaffognak.
Ha idejében észbekap az ember, akkor a nyaffogás, hisztizés egy mosollyal, öleléssel, ölbevevéssel, figyelemelterelő hadművelettel elterelhető.
Olyankor szisszenünk fel, rángatjuk a gyereket, szólunk rá, hogy irgumburgum, mikor valami olyant vagy úgy csinál, amit mi épp nem gondoltunk, vagy mást gondoltunk, hogy csinálnia, mondania kellene.
Pedig ő nem tesz mást, mint ami életkorából, helyzetéből reálisan elvárható. Most és azonnal akar dolgokat, erősen ragaszkodik az elképzeléséhez. Ezt a ragaszkodást idővel a társadalom, de sokszor a szülők is gondosan kiirtják belőle. Pedig ragaszkodni kell. Például az álmainkhoz. Is.
Nekünk kell résen lennünk. Vajon mire gondolhatott, miért azt mondja, amit mond. A körülményeket kell megvizsgálnunk. Nagyon sokszor nem „direkt” vagy hisztiből csinálja azt a dolgot, ami számunkra oly rosszul esik, netán kibírhatatlanul idegesítő. Egyszerűen nem veszi észre, hogy másnak, pl. a szüleinek nem olyan vicces, nem kedves cselekedet. Nem mindig időzíti a legmegfelelőbb pillanatra szeretetének a kimutatását  (mert a szülő is lehet nyűgös, fáradt, kedvetlen).
Sokszor nem veszük észre az adott helyzetben, hogy mi lenne a legjobb megoldás, hogy lehetne a legjobban kezelni a helyzetet. Nem veszük észre, mert benne vagyunk, mert túl közelről látjuk, mert nagyon ritkán tudunk a saját fájdalmainktól, sérelmeinktől elvonatkoztatni.
Ilyenkor kell az a bizonyos tapintatos külső szem, akiben megbízunk, aki észrevesz és finoman jelez. Jelzi hibáinkat, tévedéseinket.
Jó, ha ilyen tapintatos külső szemei vagyunk a társunknak. Legyünk ilyenek!
Mert nem tudunk semmit sem jobban. Legfeljebb többet láttunk, tapasztaltunk, érzünk. Menet közben tanulunk és alakulunk. Egymással, egymásért.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...