Nekem így sikerült! Kórház másképp

I. nap. A kórházban

Mi meg soha nem voltunk kórházban.

Máig.

Hajnali négy órától már nem aludt senki. 

Beérkeztünk a kórházba fél órás autókázás után. Vártunk egy órát és akkor sorra kerültünk. Egy végtelenül kedves és megértő doktornő fogadott. Elefánt volt a sztetoszkópján és hihetetlen módon tudott kommunikálni a gyerekeimmel, annak ellenére, hogy a gyerekeim igen keveset tudnak románul.

Kiderült, hogy mindkét gyerekem kétoldali tüdőgyulladásban szenved, a fiam ezt még egy fülgyulladással is tetézte. Befektetés, hisz csakis injekció formájában kapott antibiotikumos kezelés jöhet szóba. Ám a befektetést visszautasítottuk. Szóltunk, hogy van a szomszédban nyugdíjas nővér, aki beadhatja az injekciókat és megegyeztünk ebben az alternatívában. A doktornő felírta a kezelést és felmentünk tesztelésre, hogy nem allergiásak-e a gyerekek. 

 

Én ültem a fiammal az ölemben, a férjem a lányunkkal és készültünk az első szurira. Elmagyaráztuk, hogy most manókat fognak a bőrük alá küldeni, hogy nézzük meg, jó-e a gyógyszer amit ezután kapni fognak.

Ölben tartottam a gyerekeket, míg sorra megszúrták őket. Szóltunk a gyerekeknek, hogy nézzenek máshova, míg szúrják őket.

Bekapcsoltuk a férjem telefonján található gyerekdalokat. Azt nézték. Sírás sem volt, de a fiam nagyon félt előtte és utána is. A nővéreknek kezdett nyilvánvaló lenni, hogy az izomba adott napi négy szuri lehetetlen misszió lesz nála, és kérdeztek, hogy nem lenne-e jobb a kanül. Mondtam vállalom naponta kétszer az utat, de legyen kanül. Amíg megbeszélték a részleteket a dokinővel, mi elmeséltük, hogy kapnak egy-egy pillangót. És minden nap kétszer jövünk etetni őket. És amíg a pillangók rajtuk vannak, addig meggyógyulnak, mert ezek csodapillangók, akik megmentik az injekciótól őket. 

 

Következett a kanül felhelyezése. Elsőszülött ölbe, a két nővér szúrt, apuka tartotta a tesót és az éneklő telefont. Flottul ment. Körberagasztották a kanült és akkor megnéztük. A két felső és a két alsó szárnyat, a mutató és kis ujj a két csáp, a középső két ujj meg a tapogató csáp (mit ki nem talál az ember kínjában). Jött a három adag gyógyszer is bele, mese hozzá: laskaleves, szalmakrumpli és csokis puding a pillangónak. Ekkorra a kicsi már szinte kívánta a pillangót. Helyet cseréltek és indult az egész folyamat elölről. Az asszisztensnők el voltak szállva, mondták, hogy ők még ilyet nem láttak, hogy sem sírás, sem kapálózás. Én meg mondtam, hogy szerintem ha az anya nyugodt, jelen van(!!) és jó mesélő, akkor a gyerek is tudja kezelni a helyzetet. Mindketten elégedetten jöttek el a pillangójukkal, itthon meg megkaptak a rakétát is a fenekükbe(paracetamol kúp) amitől gyorsan tudnak szaladni. Amíg az egyik bekapja a rakétát, a másik nézi, hogy miként tűnik el az alagútban. Tudom, hogy ez utópisztikusnak tűnik, de működik. Csak nyugalom, pókerarc és meggyőződés kell hozzá.

Még csak az első pillangó etetésén vagyunk túl, este lesz a második, és tudom, hogy elmúlik a kezdeti lelkesedés és akkor majd újabb motiváló módszert kell kitalálni. De megoldjuk majd azt is.

- folytatása következik -

Czirjek Katalin írása

A napló második részét itt, a harmadik részét meg itt olvashatod!

Nem tudod mit játszhatnál beteg gyermekeddel? Nem tudod, mire várhatsz ha kórházba kerültök? Töltsd le te is a Kórházi játékok tárházát, ami eligazít téged!

Katt ide!