2010. szeptember 30., csütörtök
2010. szeptember 28., kedd
Élményt a gyereknek! Tűzzel - vassal? (Mi a teendő ha elvisszük a gyermeket hétvégén?)
Hétköznapi szülő, vasárnapi szülő, ritkán látott rokon, rég látott ismerős, mind-mind neveli a gyermeket. Általában hétvégén, s mind különbözőképpen. Sokszor jobban tudják, mi kell a kölyöknek, mint a kölyök saját maga.
Példának okáért, hétvége van, elviszi az apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu is a gyereket a cirkuszba. Szereti a gyerek, jól elvan, nézelődik, kérdezősködik. Előadás után aztán megnézik az állatokat. És simogatni kell őket, hiába húzodozik a gyermek, de legalább a felnőtt kiéli gyerekkori vágyát, hogy végre tevét, pónilóvat, lámát, kiscsikót stb. simogathat.
Vagy elmegy a család apraja-nagyja egy családos(abb) rendezvényre, s a lelkes gyermek csatakiáltással bevetné magát a felfújt ugrálós élvezetébe, miközben a még lelkesebb apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu is, mint egy vasutas focicsapat edzői a pálya széléről, irányítják a gyereket (egyszerre), nehogy már a saját ritmusa szerint élvezhesse a gyermek a játékot.
Nem lehet csak úgy játszani, és élvezni annak minden egyes pillanatát, hanem meg kell felelni apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu elvárásainak és kívánalmainak.
És szegény ugrálni vágyó kiskölyök egészen elanyátlanodik, összezavarodik, s a háta közepére se kívánja az egészet, de nem tudja megmondani, hagynák már békén, mert még persze nem tudja megfogalmazni, hogy ő csak ugrálni akar, de ezek szerint egy sor utasítást kell követnie, hogy apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu elvárásainak és kívánalmainak mindenben megfeleljen.
Mert az apuka, anyuka, nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, de lehet az akár keresztapu, keresztanyu rettenetesen élvezi, hogy akkor ő mostaztán itt a gyereknek élményt nyújt, így a felnőttről, az ő igényeiről fog majd szólni az egész (mennyi mindent vett és adott, minél nagyobbat, minél többet), nem arról, hogy vegye észre, igazából mit is szeretne a gyermek, ne rohanja le, hagyjon neki időt megemészteni az új helyzetet.
Mi a teendő ha elvisszük a gyermeket hétvégén? Ha nálunk van a józan eszünk, akkor:

- előzetesen konzultálunk a szülővel/egymással a megengedett tevékenységek köréről (pl. ugrókötelezés rendben, de bungie-jumping már nem),
- előzetesen konzultálunk a szülővel/egymással a megengedett étel és édesség listájáról (megeheti a miccset vagy inkább vegyünk flekkent, ugyanezt a vattacukorral is), beleértve a darabszámokat is,
- ha a gyermek hisztis, nem hagyjuk magunkat eltántorítani (megnyugszik seperc alatt, ha nincs közönsége vagy ha eltereljük a figyelmét),
- figyelünk a gyermekre, mikor fárad, mikor nyűgös vagy unott, s akkor váltsunk foglalkozást, netán távozzunk a helyszínről, rendezvényről.
2010. szeptember 23., csütörtök
Lehet másképp is!
A világ számos helyszínén október 6-12. között megünneplik a Babahordozás Nemzetközi Hetét: népszerűsítik a baba-mama testközelség boldogító hatását, segítenek a kezdő édesanyáknak, pontos, tapasztalaton és kutatásokon alapuló információkkal látva el őket. (eletfa.ro)
Kamaszkoromban kíváncsian és bizonyos fokú irigységgel néztem Kolozsvár főterén a kolduló cigány asszonyokat, amint nyakba bogozott kendőben hordozták csecsszopó (és nagyobbacska) gyermekeiket. Ki nem mondott vágyam az volt, hogy én is valami effélében vihessem majdani csemetéimet.
2010. szeptember 20., hétfő
Alternatív fejlesztőjátékok csemetédnek (melyek játszása alatt a legnagyobb biztonságban tudhatod őt, miközben zavartalanul végzed a dolgod)
Jól hangzik, ugye?
Annyi a dolgod, alig látszol ki belőle, s a gyerek állandóan rajtad lóg?
Alább leírok egy pár tippet, amivel hatékonyan le tudod foglalni a csemetéd, miközben:
Annyi a dolgod, alig látszol ki belőle, s a gyerek állandóan rajtad lóg?
Alább leírok egy pár tippet, amivel hatékonyan le tudod foglalni a csemetéd, miközben:
- biztonságban van
- fejleszti önmagát
- minimális hozzávalók kellenek (amik minden háztartásban megvannak)
- saját képességeinek határait tologathatja
- nyugodtan végezheted a dolgod
2010. szeptember 13., hétfő
A varázsdoboz, avagy mit lehet kihozni egy halom kartonból?
Itt az ősz, és újra beszorultunk a házba. Alább bemutatok egy nagyon egyszerű tippet, amivel garantáltan napokig lefoglalod a csemetédet.
Nézz szét a boltokban, és a lehető legnagyobb dobozokat kérd el. Nagyobb bevásárlóközpontokban vannak óriási dobozok, azokból is lehet kérni, ha nem gyűjtik ők maguk beváltásra.
Olló vagy éles kés kell még, illetve úgynevezett "capsator" (úgy is mint tűzőgép, de ha nincs, lehet varrni is óriás tűvel és spárgával). :) Tervezd meg a doboz átalakítását úgy, hogy férjen be a gyerek (tudjon egyet fordulni benne), majd szereld össze. A megfelelő helyeken illeszd, majd kapcsold össze a széleket (vigyázat az ujjakra!), majd vágj neki ablakot, tégy neki tetőt. Ennyi már startból jó játékindító lesz a csemetédnek.

![]() |
| Ez egy kezdetleges babaház, de, mint a mellékelt kép mutatja, a felnőttek is élvezik a benne való játszást. Nem volt annyira tartós, hamar (5 nap alatt) szétment, de megérte. |
2010. szeptember 12., vasárnap
INTERJÚ: A szülőknek már csecsemőkortól folyamatosan kell felkészíteniük gyermekeiket a rájuk váró óvodára, iskolára
Nyisztor Ilona (Ny. I.) nevét inkább a csángó népdalokkal és a népdalénekléssel társítják, ám kevesen tudják, hogy eredeti szakmája óvónéni. Harminc éve foglalkozik óvodáskorú gyermekekkel egy Oneşti-i óvodában hétköznap, míg hétvégeken a Pusztinai Magyar Házban művelődés-szervez, fiataloknak és idősebbeknek tanítja vissza hagyományukat.
2010. szeptember 9., csütörtök
Ösztönös éneklés, ösztönös nevelés
Egy levelezőlistán kaptam ezt a youtube-os linket, amelyen Bobby McFerrin egy tudományos konferencián mutatja be a pentaton hangrendben való éneklés ösztönösségét. Ahogy ő fogalmaz a végén, mindegyik közönség, bárhol a világon ráérez erre (every audience gets that). Ahogy néztem a klipet, felmerült bennem a kérdés: nincs-e meg bennünk, mindannyiunkban az a képesség, hogy ösztönösen neveljük saját csemetéinket? Szerintem, megvan. Ahogy az is bennünk van, hogy gyermekünkből a lehető legjobbat és legtöbbet hozzunk ki mi, saját magunk külső segítség nélkül. Szintén ösztönösen. Csak közben elfeledkezünk erről a tehetségünkről, elbizonytalanodunk. Különböző környezeti hatások, családon belüli nézetkülönbségek, belső feszültségek, társadalmi elvárások azt sugallják, hogy a szülő nem elég jó szülő, megkérdőjelezik szülői voltát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)